Füzi László: Maszkok, terek… Esszék, tanulmányok (Pozsony, 2005)
Játék
küzdelem eredménye volt. Erre, ezekre emlékszem, ezeken túl viszont már csak a játékra emlékszem, a labdára, a fűre, a nyitott térre. Akkortól tudom: a játékban a legszabadabb az ember. Úgy lép, úgy mozdul, úgy ér hozzá a labdához, ahogy az adott pillanatban azt éppen meg lehet tenni. Úgy cselekszik, hogy nem volt előképe a cselekvésnek. A maga mozgása, az ellenfél mozgása, a labda pattanása, minden azonnali improvizációra készteti. Nincs taktika, nincs stratégia, nincs politika, a kínálkozó mozgássorok végtelen számú változata van csupán, s nem tudod, hogy amit tettél, miért tetted. Azt sem tudod, hogy mit tettél, csak tetted, de nem gondolkoztál sem előtte, sem utána, hogy miért. Csupán megélted a mozgást, ahogy megéled a szerelmet is. Ez az a szabadság, amivel írás közben is találkozol: Irgalom, édesanyám, mama..., ahogy József Attila írja... Az írást a szabad asszociációk terének tekintem, menthetetlenül nem-tudománynak. A tudomány racionális, a játék irracionális. Becsülöm a nagy tudósokat, azokat, akik mély intuícióval teremtik meg tudományukat, azokat, akik nagy összefüggések felismerésével új világokat teremtenek, de a cédulázókat nem szeretem. A csak cédulázókat nem szeretem. Azokat sem, akik az irodalom kapcsán tudományt szeretnének teremteni. Az irodalomról való beszédnek az irodalom közelében kell maradnia. írás, irodalom, nagy-nagy szabadság, szabadon gondolkodás. Mint a játék.... írás, olvasás: ugyanaz az eredendő élmény, mint amelyikkel a játék magához ránt... Talán ezért nem szeretem a játékkal kapcsolatos ideologikus megnyilvánulásokat sem. József Attila, Kosztolányi: Félek a játszani nem tudó emberektől, Játszani is engedd..., Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? - ezek a sorok valahogy kívülről nézik a játékot. Mégis: József Attila, Kosztolányi, ők voltak az eredendően nagy játékosok. Ok és Karinthy. S a többi Karinthy. Karinthy Ferenc játékait emlegetjük a szerkesztőségben. Őt ismertük. Az ideológia egyébként is zavar: a taktika és a stratégia 17