Gáli József: A püspök madarai (Budapest, 2017)
Szabadsághegy
PÉTER Nem, nem késtünk. Figyelj csak. Aztán már nem tudom, hogyan, talán mert András szeretett hangosan olvasni, rajtakaptam magam, hogy én is mondogatok, először csak sorokat, aztán már egész verseket. Egyszer csak kenyerem lett Petőfi, József Attila. Érdekes, ugye? Zsuzsa Igen. (Észreveszi a félbehagyott levelet.) Levelet írt és félbehagyta. PÉTER Veled is úgy jártam, mint a versekkel. Észrevétlenül lopóztál a szívembe. Zsuzsa (A levelet olvassa) Becsülettel... Máskor mindig végigírja. Nem zavarhatja semmi. PÉTER Amikor János bemutatott, eleinte idegen voltál. Túl finom, mint a versek. Zsuzsa (Erre már reagál.) Most is sokszor úgy érzem, idegen vagyok ütköztetek. (Kicsit gúnnyal, tudatosan ellenkezést provokálva.) Osztályidegen. PÉTER Szamár vagy! A húgom vagy, az anyám vagy, a szerelmem vagy. „Én tied, te enyém, légy enyém, kedveském, szívembe jól bezártalak mélyen, parányi kulcsa elveszett, most már örökre benn rekedsz.” Zsuzsa Sohasem idézed úgy, ahogy van, ahogy tanítottalak. „Én tied, te enyém, higgy nékem, kedveském.” Higgy nekem, és te mindig úgy mondod önzőn, hogy légy enyém. PÉTER A kettő egyet jelent. (Megöleli.) 130