Gáli József: A püspök madarai (Budapest, 2017)

Szabadsághegy

PÉTER Nem, nem késtünk. Figyelj csak. Aztán már nem tudom, hogyan, talán mert András szeretett hangosan olvasni, raj­takaptam magam, hogy én is mondogatok, először csak so­rokat, aztán már egész verseket. Egyszer csak kenyerem lett Petőfi, József Attila. Érdekes, ugye? Zsuzsa Igen. (Észreveszi a félbehagyott levelet.) Levelet írt és félbe­hagyta. PÉTER Veled is úgy jártam, mint a versekkel. Észrevétlenül lopóz­­tál a szívembe. Zsuzsa (A levelet olvassa) Becsülettel... Máskor mindig végigírja. Nem zavarhatja semmi. PÉTER Amikor János bemutatott, eleinte idegen voltál. Túl finom, mint a versek. Zsuzsa (Erre már reagál.) Most is sokszor úgy érzem, idegen vagyok ütköztetek. (Kicsit gúnnyal, tudatosan ellenkezést provokál­va.) Osztályidegen. PÉTER Szamár vagy! A húgom vagy, az anyám vagy, a szerelmem vagy. „Én tied, te enyém, légy enyém, kedveském, szívem­be jól bezártalak mélyen, parányi kulcsa elveszett, most már örökre benn rekedsz.” Zsuzsa Sohasem idézed úgy, ahogy van, ahogy tanítottalak. „Én ti­ed, te enyém, higgy nékem, kedveském.” Higgy nekem, és te mindig úgy mondod önzőn, hogy légy enyém. PÉTER A kettő egyet jelent. (Megöleli.) 130

Next