Géczi János: A napcsíkos darázshoz. Géczi János versei (1978-2020) (Budapest, 2021)
Törek (2016)
94. Szívemben a villamos aluszik, bajszával együtt József Attila. Az estének nincsen teste, csak sötét, foszlékony alakja. 95. Adj nekem egy rossz nevet, hogy abban legyek látható. 96. Sózott a szomszéd, dörmögött, az alig használt éppen-fehérségben a hóban körvonalazta az ördögöt. Dolgát tette itt. S ott. És az aközött. Tojásfehérjét köpködött. 97. Idővel vettem észre, hogy a pohár, túl azon, hogy az összes fényt átengedi a testén, mely érkezik a csillagokból, a tűzvészből, gyertyalángból a kezem mellett, bármely italt magába fogad. Ki iszik belőle, lehet akár a mása. Ekként található benne az a hajnal, amikor Doberdónál szétlövik nagyapámat s az ütegét. A kápolna, amelyben nagyanyám imádkozik. A vak ló, amely akkor kapja vissza szeme világát, amikor apám megszületik. Hány hős szükséges egyetlen történethez ? S hány Örökkévaló? 98. Végezetül reám várnak. Kétezer-tizenegy őszén rendítetlen érzéki őslény. Rendületlenül hazudnak. Amelyből hol be-, hol kizártak.