Géczi János (szerk.): Karaffa. Drámák (Budapest, 2022)

Vajon miért érdekelte Petőfit a százhat­van évvel korábbi történelmi esemény? És ki volt gróf Antonio Caraffa? Nyilván­való a hasonlóság Antonio Caraffának és Haynaunak a magyar történelemben játszott szerepében, tehát magától érte­tődőnek tűnik, mi izgathatta Petőfit az eperjesi történetben, és miért éppen élete utolsó napjaiban foglalkoztatta e téma. Amikor 1849. július 3-án Pestről család­jával Mezőberénybe, barátjához, Orlai Petrich Somához érkezik, menekül. Egy­részt újólag kiábrándult a politikából, másrészt az ő neve is szerepelt a Haynau kézjegyével ellátott, a felforgató (értsd: forradalmi) eseményekben való részvétel miatt kiadott körözési listán. Átmeneti megnyugvást remélt Mezőberényben, ugyanakkor belekezd a drámájába. Az elkészült két jelenetben (melyek közül a második nincs is befejezve) szinte lát­noki erővel idézi meg a magyarságra vá­ró közeljövőt. A munkát barátja, Egressy Gábor látogatása szakítja félbe, akinek unszolására és társaságában július 18-án elindul Bem táborába, a halálba. Nánay István kalligram.libricsoport.hu

Next