Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága (Pozsony, 2015)

Ez a regény nem negatív utópia, bár a szereplők beszámolóiból egy olyan telep létrehozásának és működtetésé­nek történetére derül fény, amely hely­színe lehetne egy elképzelt, jövőbeli kí­sérletnek. Csakhogy a helyszínek em­lékeztetnek a mai Magyarországra: még a Rossz sem elemi erejű, inkább kisszerű és hamis. Mintha Vincze Sá­muel jól szabott öltönyében egy Dosz­­tojevszkij-hős kóvályogna egy dán dogmafilm díszletei között. Minden­ki lelepleződik: a harmincas értelmi­ségi, a lelkes, ám valójában korlátolt huszonéves, a kiégett ötvenes egyete­mi oktató és az ambiciózus fotómű­vész is. Kegyetlen tisztánlátással meg­írt látlelet ez a könyv, amelynek szerep­lőit mindnyájan ismerjük: egy ország romjai közt bolyonganak. Tévedése­ik, vakságuk, fanatizmusuk vagy épp kiégett cinizmusuk a konkrét, aprán­ként rekonstruálható eseményeken túl a történelmi ismétlődések mintázatá­ra mutat rá. Ki ez a Vincze Sámuel? Mi történt valójában - próbálja kideríte­ni a regénybeli narrátor, amikor a sze­replőket faggatja. Hol élünk? És egyál­talán, mi a fene történik velünk? Vagy nem történik, hanem csinálják - és mi hagyjuk? Te is, olvasó? Tóth Krisztina

Next