Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)

5. Magyar líra a két világháború között

a szalagút-elmélete a kompozíciót illetően, ahogy a személytelen, tárgyias, konkrét közléstől vagy látványtól eljut a bölcseleti elvonatkoztatás csúcsaira, majd onnan, egy panorámás perspektívából vissza a konkréthoz. Ugyancsak ezekben az években érik be a költői képeknek az a sajátos kezelésmódja, amely során különböző érzékelési síkokat kever össze egy képben, összevegyítve vagy egymásra rétegezve a különféle vizuális, tér-, idő- és akusztikai elemeket. A megtalált hangnak, technikának, létszemléletnek kiteljesedése és szintézise az 1934-ben írott Eszmélet, a magyar irodalom egyik legnagyobb bölcseleti verse. Létszemléletét tömörebben és pontosabban aligha lehetne kifejezni, mint a költemény 10. versszakában, amely a marxizmus felől már az egzisz­tencializmus irányába mutat: Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. Ekkorra érik meg benne annak felismerése is, hogy a művészet az ösztönök szublimációja. „Bergson az eszmélet két formáját különbözteti meg: az ösztönt (illetve annak megtisztult formáját, az intuíciót) és az értelmet [...] A ciklus József Attila legmélyebb belátásainak gyűjteménye. Egyes darabjai az intuíció fellobbanásának pillanataiban felismert összefüggések végsőkig tömörített, keményre kalapált megfogalmazásai” - írja az Eszméletről Tverdota György.192 Az Eszmélet azonban nemcsak szintézis, hanem átmenet is a következő éveknek a személyiség válságát kifejező költészetéhez. „Költői pályájának ismeretében éppenséggel azt konstatálhatjuk, hogy az út, amelynek az Eszmélet egyik fontos stációja, szükségképpen az önvád, a bűntudat, a lelkifurdalás szakadékához, a Mama emlékével, az ifjúkor elkövetett és el nem követett vétkeivel való viaskodás kietlen mélységeihez, végső soron egyfajta öngyötrő és önpusztító moralizáláshoz vezet.”193 192 Uo. 110., 112. 193 Uo. 116. 194

Next