Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
a szalagút-elmélete a kompozíciót illetően, ahogy a személytelen, tárgyias, konkrét közléstől vagy látványtól eljut a bölcseleti elvonatkoztatás csúcsaira, majd onnan, egy panorámás perspektívából vissza a konkréthoz. Ugyancsak ezekben az években érik be a költői képeknek az a sajátos kezelésmódja, amely során különböző érzékelési síkokat kever össze egy képben, összevegyítve vagy egymásra rétegezve a különféle vizuális, tér-, idő- és akusztikai elemeket. A megtalált hangnak, technikának, létszemléletnek kiteljesedése és szintézise az 1934-ben írott Eszmélet, a magyar irodalom egyik legnagyobb bölcseleti verse. Létszemléletét tömörebben és pontosabban aligha lehetne kifejezni, mint a költemény 10. versszakában, amely a marxizmus felől már az egzisztencializmus irányába mutat: Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. Ekkorra érik meg benne annak felismerése is, hogy a művészet az ösztönök szublimációja. „Bergson az eszmélet két formáját különbözteti meg: az ösztönt (illetve annak megtisztult formáját, az intuíciót) és az értelmet [...] A ciklus József Attila legmélyebb belátásainak gyűjteménye. Egyes darabjai az intuíció fellobbanásának pillanataiban felismert összefüggések végsőkig tömörített, keményre kalapált megfogalmazásai” - írja az Eszméletről Tverdota György.192 Az Eszmélet azonban nemcsak szintézis, hanem átmenet is a következő éveknek a személyiség válságát kifejező költészetéhez. „Költői pályájának ismeretében éppenséggel azt konstatálhatjuk, hogy az út, amelynek az Eszmélet egyik fontos stációja, szükségképpen az önvád, a bűntudat, a lelkifurdalás szakadékához, a Mama emlékével, az ifjúkor elkövetett és el nem követett vétkeivel való viaskodás kietlen mélységeihez, végső soron egyfajta öngyötrő és önpusztító moralizáláshoz vezet.”193 192 Uo. 110., 112. 193 Uo. 116. 194