Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
határozta meg József Attila kései líráját, akkor egyúttal a magyar költőt a két legnagyobb egzisztencialista író mellé helyezi - állapítja meg Sárközy Péter, majd Bori Imrét idézi: »Amikor József Attilát a maga léte foglalkoztatja, a szó legszorosabb értelmében is egzisztencialista, Kafka és Camus szellemi rokona. A különbség csak az, hogy József Attila reménytelenségnek nevezte a benne növekvő, keletkező érzés- és hangulatvilágot. Ez köznapi kifejezése az abszurdumnak.«”196 Bori Imrével teljes egyetértésben a Reménytelenült tekinthetjük az egzisztencialista versek nyitányának. S noha ezután is ír még több nagyon jelentős, egzisztencialistának távolról sem nevezhető költeményt, mint a már említett Eszmélet, az Óda, az Alkalmi vers a szocializmus állásáról, A Dunánál, a Thomas Mann üdvözlése stb., pályájának utolsó éveiben, különösen a Nagyon fáj (1937) című kötet verseiben már az egzisztencialista versek dominálnak, az olyan nagy versek, mint a „Költőnk és kora”, a Ki-be ugrál, a Tudod, hogy nincs bocsánat, a Talán eltűnök hirtelen, az íme, hát megleltem hazámat, Kései sirató, Karóval jöttél. Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat Ígértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (így van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. E kései versek alapján Kafka hatását is említenünk kell. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba írják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. (Levegőt!) 196 Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. Bp. 1996. 102. 196