Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
Illyés Gyula az Arany János halálát követő fél évszázad legjelentősebb magyar költőjének nevezte Szabó Lőrincet, s ennek a minősítésnek a súlyát csak növeli, hogy Szabó Lőrinc líraeszménye meglehetősen távol helyezkedik el Illyés Gyula népi-nemzeti elkötelezettségű, „kollektivista” lírájától. Szabó Lőrinc azok közé a kevés számú nagy magyar költők közé tartozik, akiknek az életművéből szinte teljesen hiányoznak a nagy nemzeti és társadalmi témák, viszont annál nagyobb hangsúlyt kap költészetében a személyiség viszonylagosságának és válságának tapasztalata. Önmagára figyel, önmagát elemzi az élveboncolás határáig merészkedve, mint utolsó verseiben József Attila is, de nála kevésbé drámai hangon, az intellektus hűvös magabiztosságával és nemegyszer megbotránkoztató őszinteséggel. Öndokumentációk is ezek a versek, mint Kassák harmincas-negyvenes években írott költeményei, de szemben Kassák hűvös tárgyiasságával, Szabó Lőrinc tárgyiasságát leplezetlen szenvedély fűti át, s indulatait, szemben Kassák szabad verseivel, kötött versformákkal zabolázza meg. Ferenczi László Szabó Lőrinc költészetét az egyéni lét dokumentumgyűjteményének nevezi, s megállapítja, hogy Szabó Lőrincnél „A vers nem tartalom és forma egysége, hanem a tartalom és a forma ellentéte. A vers két, szemmel láthatóan jól elkülönülő rétegre oszlik: egy meghatározott, konvencionális versformára, strófaszerkezetre, szótagszámra és rímképletre, és az ebbe a készen kapott, előre kiválasztott acélszerkezetbe belekalapált mondanivalóra. Az artisztikum a küzdelem, az erőfeszítés eredménye.”201 Útkeresés. Szabó Lőrinc a Te meg a világ kötettel alapozta meg nagy tekintélyét a magyar irodalomban, méghozzá olyannyira, hogy az korábbi költészetének számos értékét is elfedi. Nagy méltánytalanság lenne első négy kötetének (Föld, erdő, Isten 1922; Kalibán! 1923; Fény, fény, fény 1925; A Sátán műremekei 1926) jelentőségét alábecsülni azért, mert a bennük található versek a Te meg a világ magaslatáról nézve az oda vezető út egy-egy állomásának tűnnek csupán. A pályakezdő Szabó Lőrinc költészete nem alábbvaló Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső vagy Juhász Gyula korabeli lírájánál, legföljebb Babits és az akkor már halott Ady költészete magasodik ekkoriban még fölébe. Szabó Lőrinc tehetségét már indulása pillanatában nagyra értékelték idősebb pályatársai, s ez kitűnik abból is, hogy Babits és Tóth Árpád maguk mellé vették harmadiknak A romlás virágai fordításához. 201 In: Újraolvasó. Tanulmányok Szabó Lőrincről. Bp. 1997.15. 201