Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
beszélve. Legalábbis a hatvanas évekig. Illyés költészete érintetlen marad a személyiség válságát kifejező lírától, amely nemcsak az avantgárd utáni világlíra vezérszólama, hanem József Attila és Szabó Lőrinc költészetét is jellemzi. Durvábban fogalmazva, Illyés az árral szemben úszik, költészete a harmincas években mintegy ellenpólusa József Attila és Szabó Lőrinc költészetének. Baloldali, plebejus szemlélete és elkötelezettsége már az első köteteiben is nyilvánvalóan megmutatkozik. A Rend a romokban tovább tágítja a kört. Az olyan jelentős versekben, mint a Dózsa György beszéde a ceglédi piacon és az Ozorai példa a parasztság sorskérdéseit a nemzeti sorskérdések rangjára emeli. A Nyugat első nemzedékének költőivel vagy József Attilával és Szabó Lőrinccel szemben, amint azt nagyon találóan állapítja meg Németh László: „nem fárad azon, hogy magát mint emberi változatot élesen kirajzolja”225 A közösség, a nemzet gondja előbbre való számára a személyes örömöknél és bánatoknál. A népiesség az ő tág értelmezésében a magyarság szinonimája. A népiesség több és más, mint stílus vagy a parasztság problémáinak tematizálása. Amint Béládi Miklós írja: „a nemzeti és az általános emberi összhangjának megteremtése volt Illyés egyik legfőbb célja”.226 A magyarság végromlását látva sem válik lírája apologetikussá, hanem azoknak a nagy költőelődöknek a nyomába lép, akik a veszélyt látva (gondoljunk itt főleg Berzsenyire és Adyra) nem riadtak vissza a nemzet bírálatától, mi több, ostorozásától sem. Nem volt a hazának elég; nem volt elég, hogy el ne essen, tudd meg, az volt a csoda itten, hogy össze nem dőlt már elébbl Mert attól nem lett a tiéd, hogy hízelegve és hazudva ráragasztottad egy hegycsúcsra egy király, egy vezér nevét írja a keserű, önostorozó, nemzetféltő híres versében a Nem volt elég címűben a második világháború végén. Mert sem erő, sem bölcsesség nem lehet elég; hogy megójja 225 I. m. 322. 226 Béládi Miklós: Válaszutak. Bp. 1983. 145. 225