Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
a Pilinszky-nemzedék legalább olyan fontos előzményének tekinthetők, mint József Attila és Babits. Legjobbjaik művészete azonban mindezen körülmények ellenére sem tekinthető másodlagosnak. Folytatók voltak, nem pedig epigonok. Felismerhető, a másokéitól megkülönböztethető költői univerzumot teremtettek, ki-ki a maga útján haladva s a csak rá jellemző költői eszközökkel. Néhányuk a nyugatos líra olyan lehetőségeit valósította meg, amely a nagy elődök művében kibontatlan maradt. Kálnoky László (1912-1985) Egyetlen nagy költőnk útkeresése sem tartott olyan hosszú ideig, mint az övé. Magyarázat lehet erre mellőzöttsége, a kommunista irodalompolitika részéről ért nemegyszer minősíthetetlenül durva támadások és a fiatalon szerzett, egész életét végigkísérő súlyos tüdőbetegség megannyi gyötrelme is. Az igazi ok azonban talán mégis másutt keresendő. Ragaszkodásában ahhoz az impresszionista versbeszédhez, amelynek minden csínyját-bínját mesterfokon ismerte, de amely mégsem volt alkalmas annak a nagyívű gondolati lírának és ironikus hangnak a teljes kibontására, amelynek pedig már korai költészetében megtaláljuk nyomait. Közelebb járt a hatvanhoz, mint az ötvenhez és a szakma inkább kiváló műfordítóként, semmint jelentős költőként tartotta számon, amikor szinte berobbant az irodalomba, hogy aztán élete utolsó másfél évtizedében meglepetést meglepetésre halmozva lenyűgözzön szakmát és laikus olvasót egyaránt. Addig nagyjából egyversű költőként tartották számon. Ez a vers, a Szanatóriumi elégia, 1942-ben jelent meg a Magyar Csillagban. Nagy visszhangot keltett és meghozta a költő számára a pályatársak egyöntetű hódolatát is. A betegség mint metafora ismerős lehet más, korábbi irodalmi művekből is, például Thomas Mann Varázshegyéből, melynek jámbor, idealista Settembrini ura nem kap dicséretet Kálnokytól. Az epikus elemet is tartalmazó versben a költő hatalmas gondolati ívet jár be az ember testi kiszolgáltatottságától a világ beteg állapotáig s még azon is túl, az ember eredendő egzisztenciális magányáig. Egyes motívumaiban József Attila nagy gondolati verseinek a hatása is kimutatható. Kálnoky a személyiség válságát, bár pesszimizmusa helyenként vetekszik a kései József Attiláéval, mégis inkább a sztoikus bölcs belátásával fogadja. A lét reménytelen. Sötét a szív magánya, bár mélyén olvadt érc hévül, 232