Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
7. Írók a "körön belül" kívül: Karinthy Frigyes, Szathmári Sándor, Wass Albert, Hamvas Béla, nyugat-európai és tengerentúli költők: Bakucz József, Gömöri György, Kibédi Varga Áron, Thinsz Géza, Kemenes Géfin László, Határ Győző
A harmadik kérdés, ami fölvetődik, a regény terjedelme, illetve terjedelmessége. Manapság, illetve a ’80-as évektől, egyre jobban divatba jött az úgynevezett nagyregény. Én nem vagyok a nagyregény híve, kétszáz-háromszáz oldalon meg lehet írni mindent. Persze, vannak kivételek, mint A befejezetlen mondat Déry Tibortól, a Feleségem története Füst Milántól, némi fenntartással Nádas Pétertől az Emlékiratok könyve és a Párhuzamos történetek. De a többi nagyregény? A legjobb esetben is inkább csak kísérletek. Wass Albertnál a nagyregény nem zavar, éppen mert a mítoszra törekszik, s nem csak regényt ír. Egyedülálló alkotás ez a magyar irodalomban, mítosz és regény furcsa, de időtálló elegye, mivel a magyar irodalom abszolút többsége (persze, csak a legjobbakra gondolok) inkább demisztifikál. Ebből a szempontból is szembemegy Wass Albert a magyar irodalom túlnyomó részével. A funtineli boszorkány, mely külföldön született, bizonyos értelemben egyedülálló mű. Az író első regénye, a Farkasverem is figyelemre méltó alkotás, de azon kívül, hogy sok a „lírikus” (a szó nem véletlenül van idézőjelben) természetábrázolás benne, nem sok köze van A funtineli boszorkányhoz. (Verseinek pedig még kevésbé egy Szabó Lőrinchez vagy József Attilához.) Mit gondoljunk A funtineli boszorkányról7. Esterházyval szólva: többféle legjobb magyar irodalom létezik, és a művészet több mint ideológia. Tagadjuk meg a regényt, mint a baloldali érzelműek teszik? Lehetetlen, hiszen egyike minden idők legjobb magyar regényeinek. És ezekből nincs túl sok. Célin, Pound, Hamsun példája mutatja, hogy irodalmi életmű és személyes magatartás nem feltétlenül azonos, ahogy Tormay Cécile-nél sem az. De ne menjünk messzire, a szlovák Jozef Cíger-Hronsky ugyanebben a cipőben járt. Illetve nemrég még így volt, ám a szlovák irodalomtudomány már a helyére tette: a legjobb szlovák írók egyikének nevezi, bár politikailag elhatárolódik tőle. Nincs körülötte semmiféle hiszti. A 20. századi magyar irodalomnak vannak olyan szegmensei, amelyek, úgy tűnik, tartósan ellenállnak a teljesebb integrációnak, s ezért nem lenne igazságos sommásan irodalomtörténészeinket okolni. A magyar kultúrából több mint három évtizedre kitagadott Hamvas Béla (1897-1968) esszéi és tanulmányai ma már újra bárki számára hozzáférhetők, s a legutóbbi két évtizedben támadtak is hívei szép számban. Karnevál (1986) című regényének posztumusz kiadása irodalmi esemény volt, fogadtatása azonban vegyes, utóélete pedig szinte semmilyen - eltekintve néhány kősziklakemény Hamvasrajongóétól. Kulcsár Szabó Ernő meg sem említi irodalomtörténetében, s hogy ennek mi az oka, könyve második kiadásához írott előszavában ekképpen 324