Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
7. Írók a "körön belül" kívül: Karinthy Frigyes, Szathmári Sándor, Wass Albert, Hamvas Béla, nyugat-európai és tengerentúli költők: Bakucz József, Gömöri György, Kibédi Varga Áron, Thinsz Géza, Kemenes Géfin László, Határ Győző
nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem. (Adjon az Isten) Ne firtassuk, mennyi ebben a légiesen könnyed, az élet brutalitásaitól és tragédiáitól látszólag érintetlen, gyermeki tisztaságot, hogy ne mondjam: szűziességet árasztó költeményben az áthallás a korai József Attila stílusából és habitusából. József Attilának a negyvenes és az ötvenes években szinte mindegyikjelentősebb, pályáját kezdő lírikus adósa, még Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes is. Igaz, az Újhold költőit inkább lózsef Attila kései pályaszakaszának a lírája inspirálta. Fontosabb, hogy a dalforma a negyvenes és az ötvenes évek magyar költészetében senki másnál nem csendül föl természetesebben, mindenféle erőltetettség nélkül, mint éppen Nagy Lászlónál. A dalforma, a népiesség és egyszerűség ideológiai előírás is ezekben az esztendőkben, amelynek a Nagy Lászlónál kevésbé tehetséges költők nem tudtak művészi színvonalon megfelelni. Az ő verstermésükben a népiesség népieskedéssé, az egyszerűség primitivizmussá silányult, a líra paródiájává vagy egyenesen karikatúrájává. Akárcsak József Attila „pártos” költészetét, Nagy László ötvenes évekbeli képviseleti líráját is az teszi annyira-amennyire ma is élvezhetővé, hogy a naiv vagy suta szövegeken is érezni, nem mindennapi tehetség írta azokat. Elkorhad minden mezsgyecövek, egyetlen szőnyeg az egész rét, aranysugárban énekelve húsz leány húzza a gereblyét. Sarjúillatban serénykednek, mert lepke most minden pillanat, eső elől a puha réten megrakott szekerek ingának. Húsz leány selymes rétet fésül, zengik a szabadság énekét, nézd, a szemükben ott az ország, mint fűszál harmatán teljes ég. (Gereblyéző lányok) 372