Gurubi Ágnes: Szív utca. Regény (Budapest, 2021)

E könyvnek, amit az olvasó, remé­lem, szükségképpen magához szo­rít, minden sora zsidó, a szó létezés­szakmai, tehát metafizikai értelmé­ben. És, amint azt, többek között Sir David O’Clocktól oly jól tudjuk, va­lójában „zsidók vagyunk, mint min­denki”. Tízmilliárd eladott példányt kívánok. Pedig Gurubi Ágnes pont azt tagadja, amiben hároméves ko­rom óta vagyok halálbiztos. Szerin­te a fájdalom határtalansága való­jában azt jelenti, hogy az út „lélek­től lélekig”, éppen a fájás révén, tér­ben és időben átjárható. Ha kinőtted a saját magányodat, ha szorít, mint egy rossz kabát, áttévedhetsz a mási­kéba. Persze, ez itt a nők világa, nyil­ván. This is a woman’s world, hal­lom egy kövér, fekete férfi panaszos hangján. Ide a férfiak csak hibázni járnak. Még akkor is, amikor éppen szerelmet okoznak. Életlenben tán­torognak, élesen pontosra tényféke­zett (3 TD) nők mögött, az elsötétü­lő horizonton. Bízzál benne, kövér fekete férfi - lásd még: „a torok ké­ményseprője” -, hogy a Szív utcáról a te Sárga Házadba is nyílik bejárat. Németh Gábor

Next