Gurubi Ágnes: Szív utca. Regény (Budapest, 2021)
E könyvnek, amit az olvasó, remélem, szükségképpen magához szorít, minden sora zsidó, a szó létezésszakmai, tehát metafizikai értelmében. És, amint azt, többek között Sir David O’Clocktól oly jól tudjuk, valójában „zsidók vagyunk, mint mindenki”. Tízmilliárd eladott példányt kívánok. Pedig Gurubi Ágnes pont azt tagadja, amiben hároméves korom óta vagyok halálbiztos. Szerinte a fájdalom határtalansága valójában azt jelenti, hogy az út „lélektől lélekig”, éppen a fájás révén, térben és időben átjárható. Ha kinőtted a saját magányodat, ha szorít, mint egy rossz kabát, áttévedhetsz a másikéba. Persze, ez itt a nők világa, nyilván. This is a woman’s world, hallom egy kövér, fekete férfi panaszos hangján. Ide a férfiak csak hibázni járnak. Még akkor is, amikor éppen szerelmet okoznak. Életlenben tántorognak, élesen pontosra tényfékezett (3 TD) nők mögött, az elsötétülő horizonton. Bízzál benne, kövér fekete férfi - lásd még: „a torok kéményseprője” -, hogy a Szív utcáról a te Sárga Házadba is nyílik bejárat. Németh Gábor