Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak (Pozsony, 2012)

„Hogyan terjed a hír? Hány besúgóra, hány lehallgatókészülékre és lehallgatóra van szükség ahhoz, hogy néhány napon be­lül minden információ eljusson a Belügy­minisztériumhoz? Próbálom megbecsül­ni, de nem megy. Tanulmányoznom kelle­ne a szakirodalmat. Még szerencse, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Filozó­fiai Intézetében dolgozom, így aztán a sza­­mizdat házhoz jön. (...) Hosszú időbe telik, amíg rájövök a meg­oldásra, s utána évek telnek el, amíg a meg­figyelésre alkalmas helyzet előáll. Azzal vi­gasztalom magam, hogy a napfogyatko­zást sem lehet akkor tanulmányozni, ami­kor éppen eszünkbe jut; ki kell várni a ked­vező pillanatot. Einstein kivárta, amíg a fénynek a gravitációs térben való elhajlá­sát az éppen soron következő napfogyatko­zás alkalmával kimutatták. Várni én is tu­dok, ha van mire.” Győré Balázs nem talál ki semmit, ha­nem rendre megtalálják a történetei. Most megtalálták ezek a történetek, amelyeket sem elfelejteni, sem kitalálni nem lehet. Van-e barátság? - ezt kérdezte már az elő­ző regénye is. Új könyve erre a kérdésre fáj­dalmasabb választ ad. WWW.KALLIGRAM.com

Next