Győrei Zsolt (szerk.): Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai - Kosztolányi Dezső Összes Művei (Pozsony, 2014)

Jegyzetek

Jegyzetek szóló nagy, fontos „dallamot”, szerény, egyszerű és termé­szetes intenzitást foglalja - sajnos, kikezdhető - egységbe. (Vizsgálódás szempontja lehetne, vajon melyik nagy husza­dik századi költőnknél nem ugyanez a helyzet; József Attila művének zömét kivéve.) A „Mint aki a sínek közé esett” nem szerényebb sikerű-igé­nyű hangütés, mint a „Góg és Magóg fia vagyok én”; sőt, ez utóbbiban egészen nyilvánvaló, mi zavarja a fület. A Kosz­­tolányi-alaphelyzet általában is hétköznapibb, szerényebb, mint az Ady-féle, egyszerűbb és emberközelibb, mint a korai Babitsé. Nem kívánok költészeten kívüli-inneni fogalmakkal bíbelődni, csak amennyire a téma körülkerítéséhez szüksé­ges. Miért siklik félre a Kosztolányi-kezdet is? Számomra a Kisgyermek második sorában mindjárt: „És általérzi tűnő életét.” Talán nem szerencsés az általérzi alak, mintha ma már üresebb lenne a tűnő élet kifejezés. Méret- vagy idő­­különbség-e, hogy számos múlt századi költőnk - nem is olyan számos! -, például Arany, Petőfi, Berzsenyi, kicsit ko­rábban Csokonai és...? - avíttságai elevenebbek, mint ezek a már nem is oly tegnapi, inkább tegnapelőtti adys, babitsos, kosztolányis, szóértéktelenedéseknek védtelen kitett meg­fogalmazások? Gondolom - de átélni nem tudom! idő­különbség. Mégis baj. Ahogy a sínes vers után újra megszólal Kosztolányi, ahogy új verset kezd, az a jó; az a regényszerű, nem múló értelem­ben képszerű vágás, ahogy, nem-is-oly-ki-tudja-miért, azt mondja: „És látom Őt, a Kisdedet, / aki fehérlő ingbe lépdel.” Itt elfogadom, hogy ingbe; és jó a lépdel. Nem azért, mintha önmagában okvetlenül az volna; megmenti azonban a helyi értéke, a szerkezeti szerep, melyet betölt. Érezhető, hogy így lehet ez: mert ahogy távolodom a két vers közti vágás helyé­től, gyengül a matéria. Csökken az intenzitás. És a harmadik versszak egyenesen kibírhatatlan. Mintha Rilkét értené félre itt is a költő. És nem emelkedik - saját állagában - a követ­kező néhány vers sem; hanem a metszésvonalaik újra s újra 664

Next