Győrei Zsolt (szerk.): Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai - Kosztolányi Dezső Összes Művei (Pozsony, 2014)

Jegyzetek

Jegyzetek gondolunk az élhető elemek (a legközelebbiül ilyenek) keres­gélésekor; hanem hogy „ma” és „itt”, s „nekünk” mi látszik - engedtessék ennyi szóváltozat, játék - éltetőnek a költé­szetből, méghozzá valami azonnalisággal; mi kész rá, hogy készségünk legyen, sőt, már ilyenné fejlődött légyen netán; továbbá, hogy készséges mivoltunkban, ha lehet, erősítsük magunkat mind e dolgok terén. S hogy azt lássuk, mi egyéb dolgok kapcsolódnak közvetlenül, „magán a költészeten” túli érdekként, versolvasó és költészetkutató valónkhoz. Koszto­lányi azok közé tartozik, akik mint ha legnagyobb bőséggel kínálnák ily anyagukat. A szegény kisgyermek panaszai, természetesen, kezdését, a „Mint aki a sínek közé esett...” alapképét kínálja elsőül. Emlékeztetnénk inkább a befejezés köztudat-lehetőségére: „Menj, kisgyerek. Most vége ennek is.” Néhány (gyönyörű) átkötő-sor következik, bennük elengedhetetlen a túlzás a hiteles hatáshoz („de én előttem már semmi van”; s vajon túlzásnak nevezhető-e bármely hiteles költői helyzetben ez a túl-kimondás; eldönthetetlennek érzem „ma”). S akkor, tehetetlenségi nyomatékkai támaszkodva az előző sorra, ez jön: „A semmiség. Még egynéhány merész év, / aztán a férfi­kor s a sárga vénség”. A „még egynéhány merész év”, s ezzel a tartalom-dallammal: lelkünk színpadának örök végszó­készletébe tartozik. Merészelek ezzel a kopott hasonlattal élni, mert itt következik az, hogy: „Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak, / ki mostan a színpadra kényszerít...” Nem említve azt, hogyan tud Kosztolányi alaphangzatúan oly ké­­tességeket - oly szívszorítóan aztán mindenkorig! -, mint a „menj, édesem”, s más hasonlók, kiemelhetnénk, hogyan szerepel, annyi ikertárs mellett (más költők szereposztásai­tól függetlenül, de nem önállóan) a „dalos”, s ez a „bocsáss meg...” is olyan, hogy felülmúlni Szép Ernő tudja csak a Bocsássatok meg című vers-litániában. De József Attilánál a „mit érdekelne”, Adynál a „cifra szolga” képzetkörének társa, sőt, egyszerre gúnyorosabb, elevenebb, mégis tudósabb társa 694

Next