Hont András: Senkiföldjén harmadszor. Publicisztika (Budapest, 2018)
2010-2014
ni a Nemzeti Színház évadnyitó ülésére, ahol kifejti nézeteit a művészek feladatáról. Szegény Arisztotelész, Lessing, József Attila vagy Lyotard! Éveket, évtizedeket gyötrődtek a művészet célja és értelme fölött merengve, pedig ha jobb korban születnek, csak meg kellett volna kérdezniük Balog minisztert. Esetleg nemzeti teátrumunk új igazgatóját. A korszak - mármint a jelenlegi - sajátosságához ugyanis az is hozzátartozik, hogy folyton akad valaki, aki rendelkezésre bocsátja korábbi jelentős teljesítményét, legitimálni a hatalmasságok mindenbe való belekontárkodását igazoló ideológiai trutymót. Vidnyánszky direktor is igen különös dolgokat mondott ezen az eseményen. Az nem teljesen világos, hogy mit ért azon, hogy „a Nemzeti Színház el fog különülni Európától”, az sem, hogy miért nevez bárkit és bármit is gyávának az, aki a hatalom korifeusaival oldalán érkezik a társulati ülésre, és győztes pályázatát beosztottjai bírálták el, az viszont teljesen egyértelmű, hogy akármit is gondolt akkor, amikor azt fejtegette, hogy „a provokációra épülő művészetnek nincs jövője”, ezek a szavak Alföldi rendezését kísérő fölhördülésre rímelnek. Akármilyen is volt Vidnyánszky eddigi munkássága (szemben az őt most órabérben méltatókkal, én nem egy rendezését láttam, sajnos az utóbbi időben csak rosszat, köztük egy nézhetetlenségig érdektelen Az ember tragédiáját, ami sajna előrevetíti, hogy mit tart mostanság Vidnyánszky „klasszikus” színjátszásnak), innentől ez a kultúrfölénnyel hencegő barbárság, a talponálló-pátosz, a vaskos altesti humor és prüdéria komikus elegye - amely Szörényi-Bródy fülbemászó nótacsokrához körített videoklip földolgozása elleni tiltakozásban pompázatosán mutatta meg magát - tekinthető valóságos közegének, egyszersmind működése értelmezési keretének. Erre a skizofréniába hajló eklektikára sem először csodálkozunk rá, bár van egynéhány jellegzetessége, amelyet melegen ajánlok Vidnyánszky Attila figyelmébe is. Leginkább azt - melynek ismerete Tarlós Istvánt is megkímélte volna egy kiadós anyagi bukástól Üj Színház-ügyileg hogy a kultúra „tisztaságának”, „romlatlanságának”, „fennköltségének” önkéntes őrzői alig járnak színházba vagy más efféle fölösleges helyekre. Minek? A büfében nem árulnak pörköltöt, se árpádsávos zászlót. Kedvelt színészeiket - akiknek Alföldi 273