Karátson Endre: Retúrjegy. Jó lakásom az irodalomban (Pozsony, 2012)
4) A kettőződésről (1957-1968)
amikor a menzára mentek sokan. Hogy látva lássák a keservét. Hogy hallva is hallják, a hollandiai Mikes Kelemen Kör irodalmi estjein akár háromnegyed órán át zuhogtatta egyhangúan gyászos verssorait az udvariasan unatkozó közönségre. Egyszer egy svéd vonaton, ahová a göteborgi magyarok meghívására első osztályú fülkében ültünk, a Magyar Műhely szerkesztői meg én, narancsot akart hámozni, a narancs nem hagyta magát, mire ő a padlóhoz vágta. Egy finom, angol szövetbe bújtatott, tojásfejű svéd polgár öltönyére fröcsköltek leginkább a roncsok: ez az úr egy szót sem szólt, pléhpofával törölgette magát. Az olvasó: Én legalább tiltakoztam volna. Vagy szólok a kalauznak. Ez a Parancs nem szenvedett, hanem pózolt. A szerző: Szenvedett attól is, hogy pózolt. Valóságos volt a szenvedése, segítségért kiáltott a nyilvánossághoz, sosem egy emberhez. Mert úgy érezte, egy közösséget árult el, hát közösség válthatja csak meg. Később megbarátkoztunk, ő visszament Magyarországra, megismerkedett az asztrológiával, s ezen a nyelven apránként kiszedtem belőle, hogy ez a közösség eredetileg Pusztavacsé, az ő szülőfalujáé volt, amelyet apja tiltása ellenére Budapesten folytatandó egyetemi tanulmányokért elhagyott, még a Forradalom előtt. Az első trauma után külföldre távozása a „jaj mit tettem” önkínzó, egész létét fojtogató rettenetévé hatalmasodott. Az olvasó: Ha jól értem, neked éppen az ellentéted volt. A szerző: Látszatra, igen. Én úgy tartottam, a Forradalomnak igaza van, eltiprása után minden okom megvan arra, hogy a hatalomra került bábkormány ellensége legyek, erre csak Nyugaton van lehetőség, meg arra is, hogy vereségünk után az ellenállásban találjuk meg igazolásunkat. Olyan cselekvésben, olyan kezdeményezésben, amely kicsúszik a magyar párturalom kezéből. S ebből a szempontból Parancs jajveszékelése szerintem a honi fogdmegek malmára hajtotta a vizet. Az olvasó: Nem értem, hogyan barátkoztál meg vele. A szerző: Akkor került erre sor, hogy amikor egy hosszú beszélgetés során rájöttem, hogy a hatalommal ugyanúgy szembenáll, mint én, de nincs elég lelkiereje távol élni az övéitől. Ezért még jobban dühített a zsarnokság nehézkedési képessége, amellyel maga alá gyúrta a gyengébbeket, hatékonyan szervezte 38