Károlyi Csaba: Mindig más történik. 25 irodalmi beszélgetés (Pozsony, 2015)

Kántor Péter: "Az ember egy kis kavicsba kapaszkodva lóg a világűrben"

Nagyon fontos volt nekem annak idején Mandelstam, aki kötött for­mában, anapesztusokban, gyönyörű verseket írt. És az élettörténete, az is fontos. О írta azt a híres gúnyverset Sztálinról, ami miatt száműzték, előbb Voronyezsbe, aztán valahová Vlagyivosztok környékére, ahol el­borult elmével végül elpusztult. írtam is róla két verset, és a mai napig is tudom néhány versét oroszul, pedig nem túl sok verset tudok kívülről. Fordítottam is tőle néhány verset, azt a Sztálin-versét is. De nagyon nehéz őt fordítani. Amúgy, ha módomban áll, szeretem eredetiben olvas­ni a verseket, csak hát ehhez több nyelvet kéne tudni és sokkal jobban. Az angolok közül szeretem Audent, aki egyszerre volt fanyarul intellek­tuális és közben lírai is, és egyformán otthon volt a szabad és a kötött formákban. Van az a híres verse Icarusról, illetve Brueghel képéről, ahol a fiú tengerbe zuhanása úgy van ábrázolva, mint egy mellékes dolog. Musée des Beaux Arts a vers címe, egyébként Jékely fordította remekül. Abban írja, hogy milyen jól tudták a „Régi Mesterek”, hogy hol van az életben a szenvedés helye. Szép költői gondolat, de inkább Audené, mint Brueghelé. Igaz, hogy Brueghel képein soha nem a főesemény van a köz­pontban, de ennek más magyarázata van szerintem. Egyszer szeretném megírni, amit én gondolok erről. Auden szabad ember volt és felelős citoyen, olyan, amilyen én is mindig szerettem volna lenni. Ez sehol se könnyű, de a mi tájékunkon egy kicsit nehezebb, mint tőlünk nyuga­tabbra. Pláne annak, aki az 1950-es, 60-as években szocializálódott, mint én. De hát ott van az előbb említett Mandelstam, hozzá képest elém vörös kókusz-szőnyeget gördített a korom. Több költőt említhetnék még, aki valamikor nagyon fontos volt nekem, például Blokot, Apolli­­naire-t, Eliotot. És prózaírókat is, hiszen ők is költők, csak nem kötik magukat a vershez. Gimnazista koromban Dosztojevszkij volt az, akitől fölment a lázam. És aztán Remizov és Platonov, hogy csak az oroszokat mondjam most. Nem gondoltad sose, hogy prózát írj? Azt hiszem, én nem tudnék hosszú prózát írni. Pedig jó lenne, már csak praktikus szempontból is. Az emberek inkább olvasnak prózát. És ki ne szeretne magának sok olvasót ? De ez olyan, mint az, hogy gyerek­koromban nagyon szerettem volna fizikus lenni. És mindig szerettem 236

Next