Károlyi Csaba: Mindig más történik. 25 irodalmi beszélgetés (Pozsony, 2015)
Darvasi László: "A regény a legszabadabb irodalmi forma"
értem, a könyvben miért nem használtam fel. Volt a családban egy fiatal házaspár, fél évet ennél a rokonnál, fél évet egy másiknál időztek, nem lévén saját otthonuk. Aztán meghalt egy nagybácsi, és a fiatalokra hagyott jó félháznyi pénzt. A rokonság föllélegzett, végre a saját lábukra állnak az ingyenélők. Éppenséggel 1944-et írtak ekkor. A fiatalok pedig átvették a pénzt, és azonmód beiratkoztak tánciskolába, és mire apró tatár lovaikkal teleszaratták a várost az oroszok, már tökéletesen lejtették a polkát, a keringőt, a flamencót. Nyilván virágzabálók voltak. Ahogyan virágzabálás a forradalom, és virágzabáló volt Kossuth is vagy Petőfi is. De Görgey valószínűleg nem volt az. És Deák sem. Tehát Görgey és Deák, szemben Petőfivel és Kossuthtal, nem lehetnének, nem lennének ennek a regénynek az olvasói? Kossuth az élete végén sokat foglalkozik botanikával. Virágok, füvecskék, természetjárás, miegymás. A legismertebb, a legikonikusabb magyar politikus, aki az én értelmezésemben virágzabáló is. Az élete második felét nem itthon tölti, elmenekül, álommá, utópiává, alternatívává tud válni. Ez az ország már a XIX. században is kényelmetlen hely volt, gyorsan leharcolta a fényeskedő lelket. Kossuth sok kárt csinált az emigrációban is, és szépen csinálta. Öregedve, bölcsülve élvezettel olvasgatná a Sinistrát, ó, drága nemzetem, ide, ebbe a világba küldtem azt az idióta Mackót! De például Görgeynek a Harmonia calestis lenne a kedvenc könyve, Deák imádná Parti Nagyot, Petőfi pedig Ilia Mihálynál csapkodná az asztalt, hogy jó, ez a borzasztó Ady rendben van, még József Attila égi csikorgása is elmegy, de ez a Petri, ezt hogy kell érteni. A te regényed hogyan próbál az olvasóval törődni? Az olvasóval nem az írás közben kell törődni. Pontosabban egy tárca, mert szegény ilyen esendő, még akkor is foglalkozik vele. Tekintetbe veszi. De egy regény ne törődjön az olvasóval, ne kezdjen képzelegni a reakciójáról, az elvárásairól, ne méricskéljen, az szakmai tiszteledenség. Aki azt hiszi, hogy meg lehet tanulni regényt írni, jól hiszi, de ezzel még nem megy semmire. Semmire. Aki azt hiszi, meg lehet tanulni regényt írni, azt is hiszi, hogy ismeri az olvasót. Olvasó egyfelől nincsen. Másfelől pedig, ha van, akkor sem ismerjük. Akkor a regényíró mivel törődik? 188