Károlyi Csaba: Nincs harmadik híd. Kritikák (Pozsony, 2014)
Követési távolság - melyben a kritikus távolságot tart
becserkésző, felvezető szövegek. A könyvben meg - miközben több rövid kérdés még beékelődött a Bodor-szövegekbe - inkább a válaszok formálódtak át. Hol finomodtak, pontosabbá váltak, hol éppen oldottabbak, lazábbak lettek. Van, ahol még hosszabbak is. Például rögtön az első válasz elejére odakerült egy, az élő beszélgetés hangulatát visszaadó, „Hű, az nagyon rég volt...” kezdetű bekezdés, mely a Jelenkorban nem szerepelt. Bodor Ádámról az a hír járja, hogy nehezen nyilatkozik meg. Balla Zsófia ügyesen kérdezi, először egy furcsa mendemondáról faggatja („Mi volt például az a sepsiszentgyörgyi véres éjszaka?”). Kiderül, hogy a megszólíthatatlannak hitt író szívesen mesél, szellemesen adja elő a viccesen vérfagylaló esetet, sőt elárulja, hogy mindmáig nagyfokú késztetést érez mindenféle huncutság, móka iránt. (Eszembe jut erről egy Kertész Imrével folytatott beszélgetés, mely egyszer a Kossuth rádióban volt hallható, a 2000 szerkesztői kérdezték Kertészt, aki kevésbé ismert oldaláról mutatkozott meg: remekül anekdotázott, fergetegesen mesélt mindenféle léha történeteket, az ember csak azt sajnálta, hogy véget ért a műsor.) A jó felütés után Bodor a sajátos írói névadásáról, a költészethez, József Attilához való viszonyáról beszél, érintőlegesen szóba kerül a hely: Kelet-Európa, Erdély, Kolozsvár. Aztán elkezdődik a börtöntörténet a 44. oldalon, és tart a 120. oldalig. Ez a történet a beszélgetés alapja, az írott változat majdnem egyharmadát teszi ki. A történet röviden: 1950-ben a tizenhetedik évében járó Bodor Ádámot, a kolozsvári Református Kollégium diákját letartóztatták államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése miatt, kamasz társaival ugyanis létrehozta az IKESZ-t, az Illegális Kommunistaellenes Szervezetet (alapító tagok rajta kívül: Palocsay Zsigmond és Veress Zoltán). Öt év (!) börtönre ítélték, ebből kettőt leült a szamosújvári politikai börtönben. Mesébe illő módon szabadult (Palocsay apuka segítségével), de utána behatárolttá vált az élete is, az írói léte is. Szó esik aztán a 60- as, 70-es évek kolozsvári miliőjéről, a családról, az apáról, a hegyekről és a természetről, az 1982-es áttelepülésről, a romániai magyar irodalom ottani és itteni kritikai fogadtatásáról. Bodor néha túlzottan visszafogott, mikor még élő kollégáiról van szó. Például a két helyen is emlegetett Székely János-versből, az 1974-es Vidám tudomány címűből úgy idéz (201.), hogy a megszólított pályatárs, Sütő András nevét kihagyja, imigyen: „Miféle sárból, miféle takonyból / Gyúrhat -175