Kelecsényi László (szerk.): Krúdy Gyula: Regények és nagyobb elbeszélések 13. - Krúdy Gyula összegyűjtött művei 25. (Pozsony, 2014)

Krúdy Gyula összes művei még so­ha nem jelentek meg nyomtatásban. Az író halála után két életműsorozat indult, ám egyik sem vált teljessé. Az első 1957 és 1975 között bármi­féle időrendi vagy műfaji koncep­ciót mellőzve, majdhogynem rög­­tönzésszerűen adta közre Krúdy munkáit. A második 1976-ban in­dult a Szépirodalmi Kiadó gondo­zásában. Krúdy Gyula művei címmel 20 kötet látott napvilágot, ám a so­rozat 1989-ben végleg félbeszakadt. Kiadónk arra vállalkozik, hogy az elkövetkező több mint egy évtized során mintegy ötven kötetben meg­jelenteti Krúdy Gyula Összegyűjtött műveit. Reményeink szerint évente három-négy kötettel lepjük meg az olvasókat. A fent említett két cson­ka sorozatban megjelent írások mel­lett közel háromezer (!), eddig job­bára csak a kutatók által ismert Krú­­dy-szöveget adunk közre. A műve­ket műfajok szerint és időrendben közöljük. Az egyes műfajcsoportok: regények és nagyobb elbeszélések, ifjúsági regények, elbeszélések, drá­mai művek, publicisztikai művek, levelezések. Hisszük, hogy ezzel az eddigi legteljesebb Krúdy-sorozattal azok­nak az ínyenc olvasóknak is újat tu­dunk nyújtani, akik már régóta ott­honosan mozognak e klassziku­sunk csodálatos világában. WWW.KALLIGRAM.COM

Next