Kende Péter: Államiság a kommunizmus után - Kende Péter válogatott művei (Pozsony, 2013)
II. Etika és politika
Arendtből viszont tartsuk észben azt a fontos figyelmeztetést, hogy a tekintély nem egyenlő az erőszakkal, vagyis hogy ahol a nyers erő bevetése szükségeltetik, ott már a tekintély legalábbis ingadozóban van. A tekintély ugyanis belülről vezérel, hogy József Attila szép kifejezésével éljünk.31 Ezzel áttérhetünk a kérdés jelenlegi állására. Tekintély a modern világban Hannah Arendtnek igaza van abban, hogy az újkori emberiség fokozatosan elvesztette a tekintélynek azt az ősiségi, s közös egyetlen hitbe burkolt konceptusát, amelyre például a középkori társadalom építkezett. Az Európa országait valaha uraló dinasztiák csakugyan lehanyatlottak, a vallási parancsolatokat bizony kikezdte a kétely, az öregek tekintélyét már vagy egy évszázad óta megtépázta a régi tudásnak az a szükségszerű elavulása, amelyet egy állandó technikai haladásra berendezkedő világ szüntelen változása idéz elő stb. Szűkebb értelemben vett hagyományok (például családiak, hitközösségiek) természetesen vannak, de ezeknek érvényességi köre igen-igen korlátozott. Első látásra ebben a mi modern világunkban nincsen semmiféle olyan erkölcsi parancs, sem elvrendszer, sem vallási kötelék, amely mindenkit eleve összekötne, vagyis amelyről hivatalból elrendelhető volna, hogy annak vitatása tilos. Még a legszebb elvek mellett is izzadságosan kell érvelni, győzködni a tamáskodókat, ami is - Hannah Arendt szerint - a legcsattanósabb bizonyítéka annak, hogy ezen elvek tekintélye elveszett, mert a tekintély, amennyiben megvan, éppen hogy nem szorul meggyőzésre, propagandára, reklámra. Minden szülő tudja, hogy amikor a gyerek azt kérdezi: ezt miért csináljam, már a szülői tekintélyt feszegeti. 31 „Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak elmék vagyunk!” (Levegőt! 1935) 237