Kende Péter: Nemzetek és népek Kelet-Közép-Európában. Kende Péter válogatott művei (Pozsony, 2014)
IV. Együttélés a Duna völgyében
belpolitikai következményei (Kun Béla, majd Horthy Miklós hatalomra jutása). Az 1919-es fejlemények Magyarország tartós elszigetelődéséhez vezetnek, s ezzel végleg eldől az 1918. évi történelmi pillanat sorsa. Tudom, hogy 1918-1919-nek ebből a vázlatából több fontos körülmény kimaradt. így például a területelszakítások traumatizáló hatása, amely a magyar közvéleményt hosszú évtizedekre képtelenné tette arra, hogy az abban részes szomszédok iránt baráti érzelmeket tápláljon (márpedig ilyen érzelmek nélkül szövetség sem képzelhető el). Bővebb kifejtést érdemelne a bolsevizmus és a francia külpolitika összefüggéseinek vizsgálata is, amennyiben a Magyarországot elszigetelő „kisantantnak” a „cordon sanitaire”-hez is vannak vonatkozásai. Végül meg kellene említeni, hogy a nyugati politika Ausztriát nemcsak Németországtól tiltotta el, hanem Magyarországtól is. Károly király szerencsétlen visszatérési kísérletét is részint az tette irreálissá, hogy a Habsburgok restaurálása több volt, mint magyar belügy: az angolok és a franciák szemében Károly visszakerülése a budai Várba egy újabb osztrák-magyar összeborulás rémképét idézte fel. További vizsgálódási anyag lehetne az is, hogy a húszas-harmincas években min buktak el azok a kísérletek, amelyek - cseh, román, magyar és más oldalról - a kelet-közép-európai térség országainak közelítésére irányultak. E törekvések tartalma, igaz, szerényebb volt, mint a föderáció (vámuniónál többről nem volt szó), de ezúttal a javaslatok kormánykörökből indultak ki, s olyan - igaz, távolról sem többségi - közvéleményfolyamat is volt mögöttük, amelyet, ha úgy tetszik, a kelet-európai sorsközösség felismerésének is lehet nevezni. Ebbe a vizsgálatba az imént említett okból nem megyek bele: azért, mert a magyarság lelkileg kívül állt ezen a folyamaton. Az 1918-1920 közötti területi változások után a magyar közvélemény nem volt abban az állapotban, hogy egy - az adott status quóból kiinduló - integrációt elfogadjon. Kivételes egyedek, akiket izgatott a kelet-európai sorsközösség, természetesen voltak - s itt a Jászivonal mellé (amelyet e korban Gaál Gábor- vagy József Attila-vonalnak is nevezhetnénk) Németh Lászlót is be kellene iktatni -, de szélesebb nemzeti közvélemény ehhez nem volt. Behatóbb tárgyalást érdemelne az 1944-1945-tel kezdődő korszak, helyesebben már a háborús évek néhány fejleménye is, így például a csehszlovák-lengyel unió halvaszületett gondolata (ezt az uniót Sikorski tá-209