Kende Péter: Nemzetek és népek Kelet-Közép-Európában. Kende Péter válogatott művei (Pozsony, 2014)
IV. Együttélés a Duna völgyében
lenni egyet jelentett a magyar királysághoz való állampolgári (alattvalói) tartozással. Azaz a magyarság alapvetően közös történelmi múltat és jól meghatározott közjogi keretet jelentett, s csak másodsorban nyelvet, nemzetiséget, kultúrát. Trianonnal ez a dolog fölborult. A részben etnikai alapon végrehajtott területelszakítások folyományaként az ország látszólag egységesebbé vált, legalábbis nyelvileg. A valóságban azonban összezavarodott az a fogalom, hogy „magyar”, hiszen 1920-tól kezdve egyaránt jelentette a megmaradt magyar államot és mindazokat, akik ebből etnikai magyarságuk ellenére kiszorultak. Az átrendezés következtében több más népelem is - a Csehszlovákiába betagolt szlovákság és ruténség, a Jugoszláviába átkerült szerbség és horvátság stb., a Nagy-Romániához csatolt erdélyi románság és szászság - kiszakadt a magyar államiságból. De sem a velük együtt ugyanezen utódállamokba került magyarok magyarsága, sem a korábban hungarusnak minősülő - s például az USA-ban továbbra is ekképp számon tartott - szlovákok, rutének, horvátok, németek, zsidók nem-magyarsága nem volt egyértelmű. (A félreértések elkerülése végett: az utóbbi megjegyzés az új csehszlovák államba betagolt szlovákokra, ruténekre és zsidókra, a Romániába és Jugoszláviába átkerült németekre stb. vonatkozik.) Erről a zavarról árulkodik, hogy a húszas évektől kezdve mind Csonka-Magyarországon, mind a kisebbségi magyarok körében újból és újból fellángolnak a viták arról, hogy „mi is a magyar”.58 A korábbi „nagy magyar” önképet és a hozzárendelt nemzetiségi-faji-vallási pluralitás magától értetődő vállalását mindinkább felváltja a „kis magyar” önkép, amely lényege szerint etnikai (holott ebből a szempontból nézve a megcsonkult haza sem százszázalékosan magyar). A magyarságnak ebben a leszűkített képzetében két nagy ellentmondás feszül: 1. miközben helye, sőt kitüntetett helye van benne a határon túli magyarnak, hallgatólagosan kifelé taszítja azokat a népelemeket, amelyek nyelvük és kultúrájuk, esetleg val-58 A legismertebb publikáció e tárgyban a Szekfű Gyula által szerkesztett Mi a magyar? című kötet (Budapest, 1939.), amelyben egyebek között Babits Mihály is megszólalt. Ezt megelőzte a József Attila-Ignotus Pál-Fejtő Ferenc triász szerkesztette Szép Szó Mi a magyar most? című kiadványa (1937 v. 1938). S amint ez köztudott, Németh László egész életműve tulajdonképpen e kérdés körül forog. 282