Keresztesi József: Hamis opera. Kritikák 1999-2007 (Pozsony, 2007)
Hibát hibára
a telt anyag mögött a szerkezet nem lesz övé, a kölcsönt vette kölcsön, hát jobb, ha mindent szépen visszavisz, s egy cédulát ír: „gazda, isten áldjon, a több Te vagy, és több nem mondható.” A kudarc mint katarzis, ugyanakkor a vereség beismerése mint ajándék: a „költők egymás közt” típusú versek amilyen rendhagyó, olyan emlékezetes darabja A Csorba-kert. A „telt idő”, „a belső nap sütése” nem utánozható és nem eltanulható - ez a nagyszabású költői világok egyediségének és egyszeriségének a tapasztalata. Ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Parti Nagy Lajos a kompilátor, a verstolvaj szerepéből ír egyéni hangon megszólaló verset, nem is akármilyet. A költemény rendkívüli feszültségét az adja, hogy a kudarc beismerése mégiscsak remekműként jelenik meg. Parti Nagy költészete nagyszabású és érvényes választ képes adni arra a kihívásra, amit a nagy formák és nagy beszédmódok folytathatatlansága jelent. Verseinek visszatérő tapasztalata, hogy a költészeti hagyományok szüntelen hullámmozgásában a saját arcnak, a sajátos jegyeknek az érvényessége időleges és ingatag. E költészet egyediségét e tapasztalat fenyegetésének az elegáns elhárítása adja: a modern poétikai toposzokat, szerepformákat, megszólalási módokat reflektálatlanul magáévá tevő dilettáns versbeszéd, illetve a technéként, tradíciók, formák és szabályok öröklődő, bár lazán érvényesülő sorozataként értett költészetfelfogás között fennálló egyensúly. Szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát. A formaelemmé alakított dilettáns beszédmód, a hibás toldalékolások, a biztos ízléssel adagolt, láttató erejű képzavarok szemérmesen leplezik az érzelmes-elégikus hangütést. Egyszerre hagyománytisztelő és -követő, valamint formabontó költészet ez, ahol a versek nemegyszer képesek eljutni a leghagyományosabb értelemben vett csúcspontokig - olyan pillanatokig, amelyek miatt egyáltalán verseket olvasunk (és verseket-verssorokat hordozunk magunkkal, szívtájékon). Borbély Szilárd az alábbi mondattal indította az említett recenzióját, én ezzel zárnám: „Az elmúlt és elkövetkező évek egyik legfontosabb verskötete jelent meg most a könyvhétre.” 41