Király Edit - Olivia Spiridon: A folyó. Egy másfajta Duna-antológia (Budapest, 2022)
Háború
HÁBORÚ Ilyen a Duna: a Fekete-erdőben ered, keresztülfolyik Bécsen, és attól fogva hullákat sodor magával. Andrzej Stasiuk: Az emlékezés folyója (Tatár Sándor fordítása) Ha a folyó határt képzett, akkor a völgye mindenkor hadiútként szolgált: hódítók vonultak hadba rajta kelet és nyugat felé egyaránt. Itt húzódott évszázadokon át a Limes, a Római Birodalom erődített határvonala, a Duna mentén tört előre sokféle nép és törzs a népvándorlás idején, harcoltak itt a hunok, az avarok, a magyarok és később a tatárok is. Sorsdöntő csatákra került sor a Duna-menti városok közelében a török háborúk idején (Nikopolis 1396, Nándorfehérvár 1456, Mohács 1526, Bécs 1529, 1683 stb.; a mohácsi csatához lásd a Vereségek című fejezetet). Itt vonultak fel Napóleon csapatai Bécs ellen, aztán az első világháború idején a Központi Hatalmak utánpótlási útvonalaként szolgált a folyó, a nibelungok „szemérmes órája”. Véres harcok dúltak az első világháborúban - az első technológiai eszközökkel megvívott háborúban - a Duna mentén húzódó frontvonalakon (Belgrád, Tutrakan), a második világháborúban pedig mérhetetlenné fokozódott az erőszak. A háború diszkurzusaiba is integrálódott persze a hadiútként szolgáló folyó, hiszen reflexió, imagináció, emlékezet és a narráció különféle formái nélkül - a háború előtt, közben és után - elképzelhetetlen a hadviselés, kiváltképp a modern hadviselés. De nem csupán hadszíntér gyanánt játszott fontos szerepet a Duna az említett diszkurzusokban, hanem úgy is, mint Európa nagy folyója, amely lehetővé tette a konfliktusok általánosítását, illetve beillesztését valamely dicső hagyományba. Csakis így válik 347