Király Kinga Júlia: A test hangjai - ledérkönyv (Pozsony, 2011)
„Ezen a helyen, mesélte Klió nénikém, kötötték fel azokat a ledéreket, akiken nem fogott a máglya. Hiába gyújtottak alá, előzőleg pedig hiába hordta egy egész város a száraz rőzséket, rönköket, hogy aládúcoljanak az esti örömtúzeknek, amelyek győzelmi hírnökei lettek volna a régen várt megtisztulásnak, az utolsó ledérnek hüvelyéből olyan bő sugárban zubogott a könnye, hogy nemcsak a tüzet oltotta ki, de a máglya helyén még ma is vízililiomok nőnek, boszorkánykörben tekeredve egymásba, és a kora esti széllel, amikor a kelyhük össze-összeér, távoli gyermeksírást hallani a városban mindenfelé. Megállók a harmincegy szám alatt. Kora este van éppen, az álmatag szeptemberi kánikulában megrándul hirtelen a poros járdaburkolat, gyűrődni kezd, kicibálja magát az őt szegélyző terméskövek alól, kőszilánkok repkednek, maguk alá temetik az illesztések között kókadó gyomokat, majd a felkorbácsolt aszfalttaréjok, amikor elérik a hullámtörés pillanatát, sorra megrepedeznek, a járda menti fák köré ültetett oroszlánszájak bíborban üvöltenek, és megérzem a repedezett aszfalt fölött sírdogáló kobalthideget, amely alattomosan összpontosul a térdem alá, rám tekeredik, hozzádermeszt a földhöz, kristálypengeként metszi el a húsomat, aztán felkúszik a fülembe, ott sípol, sikít, a nyakam köré fonódik, karmolja a csendemet, én pedig négykézlábra ereszkedek, és a fejemet a vízililiomokra hajtom.” WWW.KAUIGRAM.com