Kirrály V. István: Halandóan lakozik szabadságában az ember (Pozsony, 2007)
A meghalásról. Előzetesen (közbe)szúró tekintet
egy olyan tapasztalat (azaz saját múltunk) marad, amely, mint Derrida mondja, voltaképpen sohasem volt jelen, bár esetleges rendellenességeinek a következményeit az élet egészén át hordozhatjuk... A születés tapasztalata először is azért különbözik a halál magánvalóságának a sajátos tapasztalatától, mert születésünket életben-létünkkel tanúsítjuk, beleértve annak a megvolt vagy nem felmerülő problémáit is. A legfontosabb azonban az, hogy a születés sohasem magányos - és nem tudjuk, mennyire személyes - esemény. A szülésben levő szülő - nevezetesen, az anya - mindig együtt van, éspedig egy és ugyanazon aktusban, a születővel, és ez sohasem puszta fiziológiai vagy biológiai vonatkozás, amely a köldökzsinór elvágásával véget érhetne... Csakhogy pontosan ezért bizonyul felszínesnek a születés és halál analógiás vagy „élettörténeti” összekapcsolása, hiszen, bármennyire evidensnek tűnjék is a születés és a halál „kapcsolata”, legelőször azok egzisztenciálisan mégsem úgy találkoznak vagy „kapcsolódnak” „egybe”, mint a „megszületettnek” az elkerülhetetlenül elkövetkező halála..., hanem sokkal inkább az őt megszülő szülő halálában futnak (majd) össze... Ez pedig nem valami „másik”, nem valami „felebarát” vagy „közelálló”, hanem a szülő és a nemző, vagy a született és a nemzett lény halála, amelynek a halál emberi tapasztalatában - beleértve annak metafizikai faktum-mivoltát - mégiscsak kitüntetett szerepe van.53 A „halálát meghaló halálával” azonban - tehát függetlenül attól, hogy az a Másiké vagy a „ miénk” - senki sem tud voltaképpen együtt lenni. Esetleg csak - kényszerűen a történések epifenoménjeire hagyatkozva - mellette lehet valaki. Be kell látni tehát, hogy még a legközelebbi mellette-levés során kialakult „intuíciók” és esetleges utólagos interpretációk sem számolhatják fel a faktum lényegi és áthidalhatatlan magánvalóságát és metafizikumát. 53 Gondoljunk csak Kierkegaard apjára... vagy József Attila számos, az „anyjáról” írott versére... de legfőképpen a Kései siratóra! [ 61 ]