Kis, Danilo: Kételyek kora. Esszék, tanulmányok - Libertas et civitas Dominó Könyvek (Pozsony, 1994)
IV Európai és magyar
fölmentett... Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal... A következő évben - húszéves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre, s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam... Bécsből - egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedőm sem volt - egyenesen a Hatvány Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel, és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonne-ra... Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok. A kérelem, amit 1937 tavaszán írt, hiábavalónak bizonyult: nem kapta meg az állást. Az idézett önéletrajzban József Attila elhallgatott két sorsdöntőén fontos tényt: Horthy Magyarországában szoros kapcsolatban állt és együttműködött az illegális kommunista párttal; életének legnagyobb és sorsfordító tragédiája, amelyet szintén nem említhetett meg, az volt, hogy 1934-ben Moszkvában a magyar kommunista párt vezetősége a művészetről vallott nézetei miatt kizárta a párt soraiból. A szegénységben, a Horthy-rendőrség állandó zaklatásai közepette, elvtársai által megbélyegezve a magány elviselhetetlenné vált számára. Idegbetegségben szenvedett, nem tudta legyőzni depresszióját, és egy téli napon, 1937-ben Balatonszárszón tehervonat alá vetette magát. Magyarország felszabadulása után József Attila sírjának nem volt helye a magyar forradalmárok panteonjában. 199