Kis János: Szabadságra ítélve. Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással Kis János válogatott művei (Budapest, 2021)
Tizedik beszélgetés. "Gondolatok a közeljövőről" - A közeljövő-vita - Politikai irányok a demokratikus ellenzékben - Krassó György - Szervezeti dilemmák - Ki tartozott az ellenzékhez?
A jogok nyelvezete csak később, az évtized derekán kezdett átszivárogni a köztes zónába, de akkor mindjárt azon is túlra, amiben a jogászi szakma magára találása is szerepet játszott. A „tárgyalásra kényszerítés” pedig csak a harmadik lépcsőben, a rendszerváltás éveiben vált aktuálissá. Talán mégis energiapocsékolás volt évekkel korábban beszélni róla. Nem hinném, mert olyan gondolat volt ez, amire a tágabb politizáló közvéleménynek, de az ellenzéknek és azon belül magának a Beszélő-körnek is fel kellett készülnie. Kőszeg Feriről tudom, hogy amikor - 1989 elején - az SZDSZ ügyvivői testülete napirendre tűzte a kerékasztal-tárgyalások kérdését, Ottilia például szenvedélyesen érvelt az ellen, hogy mi ebbe beszálljunk. Amire Szabó Miklós olyasvalamit válaszolt, hogy részt kell venni, hogy aztán kivonulhassunk. Ez utólag profetikusnak vagy luciferinek tűnhet föl, attól függően, hogy aki hall róla, rokonszenvezik az akkori SZDSZ-szel, vagy ellenséges érzéseket táplál iránta. Csakhogy az aláírást nem előre elhatározott terv szerint tagadtuk meg: minden lehetőt megtettünk azért, hogy elkerüljük az ellenzéki oldal szakadását. Ha vállalható egyezség születik, boldogan aláírtuk volna. Erről beszélnünk kell majd a maga helyén. Miklós nem valami mestertervet adott elő, azért mondta, amit akkor mondott, mert lélektanilag elfogadhatóvá kívánta tenni, hogy a demokratikus ellenzék harcosai tárgyalóasztalhoz ülnek az állampárttal. Ez szükséges és kívánatos volt, de egyáltalán nem volt könnyen megemészthető. Fel kellett készülni rá. Erről tényleg később kell majd részleteiben beszélni, de mégis megkérdezem, hogy mi történt volna, ha nem ültek le tárgyalni. Az igazi nagy kérdés az, hogy az ország sorsa hogyan alakult volna kitárgyalt átmenet nélkül. De van ez a másik kérdés, hogy az SZDSZ sorsa hogyan alakult volna, ha nem kezdeményezzük a kerékasztal-tárgyalásokat, és nem ülünk le mi magunk is a tárgyalóasztalhoz. A margóra vagy a margón kívülre szorultunk volna, nem játszottunk volna érdemi szerepet a harmadik köztársaság létrehozásában. Szóval nekem úgy tűnik, hogy a közeljövő vita végén összegzett gondolatokat igazolta az idő. De azért ide kívánkozik egy megszorítás. Igazság szerint a „tárgyalásra kényszerítés” dolgában óriási szerencsém volt. A közeljövő vita idején egyáltalán nem számoltam az ’56 utáni rezsim példátlan gyorsaságú eróziójával, ami végül bekövetkezett. Abból indultam ki, hogy a rezsim a régi módon