Kis János: Szabadságra ítélve. Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással Kis János válogatott művei (Budapest, 2021)

Tizedik beszélgetés. "Gondolatok a közeljövőről" - A közeljövő-vita - Politikai irányok a demokratikus ellenzékben - Krassó György - Szervezeti dilemmák - Ki tartozott az ellenzékhez?

A jogok nyelvezete csak később, az évtized derekán kezdett átszivárogni a köztes zónába, de akkor mindjárt azon is túlra, amiben a jogászi szak­ma magára találása is szerepet játszott. A „tárgyalásra kényszerítés” pedig csak a harmadik lépcsőben, a rendszerváltás éveiben vált aktuálissá. Talán mégis energiapocsékolás volt évekkel korábban beszélni róla. Nem hinném, mert olyan gondolat volt ez, amire a tágabb politizáló közvéleménynek, de az ellenzéknek és azon belül magának a Beszélő-kör­nek is fel kellett készülnie. Kőszeg Feriről tudom, hogy amikor - 1989 elején - az SZDSZ ügyvivői testülete napirendre tűzte a kerékasztal-tár­gyalások kérdését, Ottilia például szenvedélyesen érvelt az ellen, hogy mi ebbe beszálljunk. Amire Szabó Miklós olyasvalamit válaszolt, hogy részt kell venni, hogy aztán kivonulhassunk. Ez utólag profetikusnak vagy lu­­ciferinek tűnhet föl, attól függően, hogy aki hall róla, rokonszenvezik az akkori SZDSZ-szel, vagy ellenséges érzéseket táplál iránta. Csakhogy az aláírást nem előre elhatározott terv szerint tagadtuk meg: minden lehe­tőt megtettünk azért, hogy elkerüljük az ellenzéki oldal szakadását. Ha vállalható egyezség születik, boldogan aláírtuk volna. Erről beszélnünk kell majd a maga helyén. Miklós nem valami mestertervet adott elő, azért mondta, amit akkor mondott, mert lélektanilag elfogadhatóvá kívánta tenni, hogy a demokratikus ellenzék harcosai tárgyalóasztalhoz ülnek az állampárttal. Ez szükséges és kívánatos volt, de egyáltalán nem volt kön­­­nyen megemészthető. Fel kellett készülni rá. Erről tényleg később kell majd részleteiben beszélni, de mégis megkérde­zem, hogy mi történt volna, ha nem ültek le tárgyalni. Az igazi nagy kérdés az, hogy az ország sorsa hogyan alakult volna ki­tárgyalt átmenet nélkül. De van ez a másik kérdés, hogy az SZDSZ sorsa hogyan alakult volna, ha nem kezdeményezzük a kerékasztal-tárgyaláso­kat, és nem ülünk le mi magunk is a tárgyalóasztalhoz. A margóra vagy a margón kívülre szorultunk volna, nem játszottunk volna érdemi sze­repet a harmadik köztársaság létrehozásában. Szóval nekem úgy tűnik, hogy a közeljövő­ vita végén összegzett gondolatokat igazolta az idő. De azért ide kívánkozik egy megszorítás. Igazság szerint a „tárgyalásra kény­szerítés” dolgában óriási szerencsém volt. A közeljövő­ vita idején egyálta­lán nem számoltam az ’56 utáni rezsim példátlan gyorsaságú eróziójával, ami végül bekövetkezett. Abból indultam ki, hogy a rezsim a régi módon

Next