Kis János: Szabadságra ítélve. Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással Kis János válogatott művei (Budapest, 2021)
Tizenhatodik beszélgetés. Választások 1985-ben: a jelöltállítási küzdelem - A monori tanácskozás
Csengey Dénes azzal, hogy gondoljuk végig, pontosan mi a célunk a tanácskozással. Három lehetőséget sorolt fel, a puszta eszmecserétől a nyilvánosan is vállalt közös platform kialakításáig. Ő maga érezhetően hajlott a harmadikra, amit én akkor nem láttam kivihetőnek, de a fellépését ettől függetlenül nagyon rokonszenvesnek találtam. Korábban csak hírből ismertem őt, a személyes kapocs Tamás Gazsi volt közöttünk, akivel együtt irodalmárkodtak és politizáltak a József Attila Körben. Csengey megszólalása után Donáth Feri azonnal magához ragadta a szót, és leszögezte, hogy a közös nyilatkozatnak nincs itt az ideje, ez az esemény a gondolatok kicserélésére, egymás jobb megismerésére szolgál, amit Dénes, bár nem boldogan, de elfogadott. A tanácskozás programja ismert, az előadások és a korreferátumok és az elhangzott hozzászólások megjelentek. Csurka a magyar kultúra állapotáról beszélt, bírálója Szabó Miklós volt. Csoóri előadása a határon túli kisebbségek ügyéről szólt, őt Kenedi kommentálta. Bauer előadása tárgyalta a gazdasági reformok kérdését, ehhez Laki Mihály fűzött kritikai észrevételeket. Végül tem beszéltél a politikai cselekvéstérről, Vásárhelyi Miklós korreferensi megjegyzéseivel. A legnagyobb vihart Csurka Új magyar önépítés című előadása kavarta. A helyszínen nem, Csoóri előadása a tárgyánál fogva nagyobb szenvedélyeket kavart. De a későbbi fogadtatása valóban Csurka szövegének volt viharosabb. Igen, ezért azt szeretném, ha erről hosszabban beszélnénk. Kőszeg Ferenc a kilencvenes évek vége felé azt írta, hogy aki észre akarta venni, hogy Csurkából mi lesz, az már észrevehette a monori találkozóra írott, Új magyar önépítés című szövegéből.247 Észre lehetett venni? Szerintem nem. Lávaszerűen fortyogó, fogalmilag tisztázatlan szöveg ez; néha erőteljes, de mindig homályos kontúrú képekben fejezi ki magát, ezek között bőven vannak - mondjuk így - rossz hangulatú metaforák is. Ha azonban az állításait összerakod, akkor nem a rendszerváltáskor elszabadult, szélsőjobboldali őrjöngés előképe jön ki. Még abból a kétségkívül rossz hangulatú mondatából sem, mely szerint az 1956-os 247 Lásd Kőszeg Ferenc: „A vég kezdete.” Beszélő 1999/5.