Kleist, Heinrich von: Próza (Pozsony, 2013)
„Leveleid megrepesztették a szívemet, legdrágább Marie-m, és, ha hatalmamban állna, bár elszántam magam a halálra, lemondanék róla a kedvedért, erről biztosítalak. De esküszöm, hogy élnem tovább lehetetlen; a lelkemet anynyi seb borítja, hogy szinte elég, ha kidugom az orromat az ablakon, még a rásütő fény is fájdalmat okoz. Lesznek, akik ezt betegségnek, túlfűtöttségnek nevezik majd; de nem Te, aki a világot a sajátodétól eltérő nézőpontból is képes vagy szemlélni. Mivel gondolataim és irományaim már legkorábbi ifjúságomtól kezdve szüntelenül a szépség és erkölcs körül forogtak, olyan érzékennyé lettem, hogy nekem a legkisebb támadás is, amelynek, a dolgok természete folytán ki van téve e világon minden emberi érzés, kétszeresen, háromszorosan is fáj.” Levél Marie von Kleisthez, 1811. november 10-én WWW.KALLIGRAM.com