Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház (Pozsony, 2010)
Szép új világ
A Radnóti Színházban a fordító Morcsányi Géza és a rendező Valló Péter igyekezett feszesre húzni. Az előbbi korunkra szabott szövegkezeléssel, az utóbbi mentalitásunkra (és a kis színpadra) szabott laza intimitással. Nem irtották, de nem is erőltették az oroszosságot, a szereplők nem a kötelező formalitásnak megfelelően szólítják egymást, hanem úgy, mint a mai ismerősök vagy üzletfelek, az ikon vagy az olvasó elhanyagolható jelzés, az öltözködés (Benedek Mari) hibrid jellegű, nem túlzottan sikerült átmenet a klasszikus „jelmez” és a kortárs „ruha” között. Érezhető törekvés patikamérlegen kimért egyensúlyba hozni múltat és jelent. Az egység ára egyfajta stiláris semlegesség. Horgas Péter áttört díszlete nem kíván ábrázolni, csak teret adni, egyszerre kelti a nyitottság és zártság (a kint és a bent) illúzióját, körforgalmat biztosít a járásoknak, és középpontba helyezi a magát az események irányítójának képzelő Murzaveckaja ikonografikus trónszék-karszékét. Ez jó döntésnek bizonyul, mert Almási Éva súlyt tud adni a figurának, anélkül, hogy klasszicizálna. Kerüli a satrafaközhelyeket, a darabosságot. Könnyedén, lazán beszél, kevés gesztussal, tartásának dőlésszögével érzékelteti a hathatós, sunyi ravaszkodót, és ugyanebből a pozícióból törés nélkül képes átváltani alázatosságba a nála erősebb hatalom- Berkutov - szolgálatkész segítőjeként. Akit Szervét Tibor úgy játszik- száraz, praktikus tárgyilagossággal -, hogy egy az egyben, átöltözés nélkül átléphetne a futó szappanoperákba. Szávai Viktória üde portrét rajzol egy naiv özvegyről, Wéber Kata élvezi, hogy hernyóból pillangóvá válik, Szombathy Gyula a visszafogott poentírozás rutinját gyakorolja, Gazsó György saját megbízhatóságáét. Martin Márta áldozatos jelenléttel kibírja, hogy nem „szerepel”, Csányi Sándor nem bírja ki. Adorjáni Bálint villanásnyi karakter. A végén egy fényképbeállítás is villan, a felirata annyi lehetne, hogy leleplezték a helyi maffiát, na és, mondanánk, mielőtt unottan továbblapozunk. Heinrich Böll éppen száz évvel Osztrovszkij után írta a Katharina Blum elvesztett tisztessége című regényét. Ez már a szép új világ, ahogy az egyik szereplő mondja a Bereményi Géza készítette színpadi változatban. Nem az orosz feudál-kapitalizmus, hanem a demokratikus (nyugatnémet jogállam. Amelyben a nyilvánosság előtt meghurcolnak egy fiatal házvezetőnőt, mert intim éjszakát tölt egy frissen megismert férfival, akit szélsőbalos terrorizmus gyanújával megfigyelés alatt tart 372