Komoróczy Géza: Zsidók a magyar társadalomban II. Írások az együttélésről, a feszültségekről és az értékekről (1790-2012) - Hungaria Judaica 33. (Pozsony, 2015)

XX. zsidó-magyar számvetés

ügy”. Ennek alapján kisajátítják, valósággal elkobozzák a zsidóság szellemi értékeit, birtokba veszik teljesítményeit, és a “zsidó” jelzőt többnyire csak olyasmi számára tartogatják, amit elavultnak vagy épp gyűlöletesnek mutatnak be. Még egy Yehudi Menuhinról, egy Isaac Sternről is mint amerikai művészről, még egy Chagallról is mint “orosz származású francia” festőről beszélnek, s egy Malamud, Bellow vagy Miller egyszerűen amerikai íróként szerepel ebben a nyelv­járásban. Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Hevesy Györggyel, Gábor Dénessel egyértelműen magyar tudósokként büszkélkednek, lehetőleg említetlen hagyják egy Weiner Leó vagy Ligeti György zsidó voltát, és (ami az “ügyefogyott zsidó­ról” alkotott téveszméket erősítheti) azt is, hogy hány magyar zsidó nyert olimpiai aranyérmet. 5. Történelmi felelősség A kiengesztelődés másik alapfeltétele az őszinte és mély lelkiismeretvizsgálat a té­nyek feltárása és megismerése nyomán. A lelkek mélyére ható megbékélést a hívők körében jelentékenyen előmozdíthatja a keresztény felekezetek lelkipásztorainak ilyen szellemű tevékenysége, valamint zsidóság és kereszténység vallási és teológiai alapokon munkált közeledése, aminek örvendetes jelei tapasztalhatók a világegy­házakban és a magyar felekezeti életben. Ám tartós és mélyreható fordulatot a köz­szellemben csak az hozhat, ha kölcsönösen és történelmi távlatban szembenézünk a kérdéssel: kit milyen felelősség terhel az utóbbi évtizedek tragikus eseményeiért? Nem a hegek feltépését kívánjuk. “Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani” (József Attila). De immár be kell vallani, napi politikai taktikázás nélkül. És nem rágódva a meddő kérdésen, kié az “eredendő bűn”. A történelmi felelősségre gon­dolunk ezúttal, nem a büntetőjogira. Nem feladatunk e Nyílt Levélben elvégezni, amit csak sokak munkája, alapos tanulmányok és viták eredménye lehet. Két gondolatot mégis ki kell emelnünk.- 1945 után az átélt atrocitásoktól elkeseredett és a magyar népben, a magyar demokrácia erőiben kevéssé bízó magyar zsidók úgy érezték, az antiszemitizmus elfojtásához, a fasiszta terror megvalósítóinak hatékony megbüntetéséhez nem nélkülözhetők a kemény módszerek, ezek garanciájaként pedig kívánatos a szovjet jelenlét és nyomás. Ezzel a magyar zsidóságnak az a része, mely a vészkorszak után nem a kivándorlást választotta, beleesett a történelem csapdájába: míg a szélsőbalt támogatta és jelentékeny részt vállalt a sztálinista diktatúra létrehozatalában, csak fokozta az antiszemitizmust. Szerepe nálunk azért volt inkább szembeszökő, mint a többi kelet-európai országban, mert egyrészt, a lélekszáma százezer körül volt (ami több, mint a maradék csehszlovák, lengyel, NDK-beli és bolgár zsidóságé volt együttvéve), másrészt, mert a Magyar Kommunista Párt legfőbb vezetői zsidók vol­tak. Emiatt a magyar nép nem csekély része zsidók uralma gyanánt fogta fel a sztá­linista diktatúrát. Vagyis szintén beleesett a történelem csapdájába. 640

Next