Komoróczy Géza: Zsidók a magyar társadalomban II. Írások az együttélésről, a feszültségekről és az értékekről (1790-2012) - Hungaria Judaica 33. (Pozsony, 2015)
XXIII. Polgári közérzetünk
bits Mihály tollát, amikor a Halálfiai-Ъап kontrasztba helyezte a regény főhősét, egy életképtelen és széthulló provinciális környezetből jövő ifjú tehetséget, a pesti egyetemen megismert zsidó társainak szertelen dinamizmusával és a világ új dolgai iránti befogadó hajlamával. A fentebbiekben még alig ejtettem szót magáról a tagolódásról. Két példa világítsa meg, mire gondolok. Az egyik az értelmiségből jövő politikai radikálisoknak az a drámai kettéválása, amelyre a 20. század első felében két ízben is sor került. A történet kezdete, amely Litván Györgyöt is foglalkoztatta, Jászi Oszkár személye körül zajlott. Akik 1900 körül vele együtt elindultak a társadalomtudományok megújításáért, eleinte az értelmiség minden rétegéből verbuválódtak, polgárságból, nemességből, hívőkből, hitetlenekből egyaránt. De minthogy ez a - szelleminek induló, de legalább annyira politikai irányultságú - mozgalom korlátlanul helyet adott a zsidó polgárság fiainak, s eközben intellektuális irányvételében is mind radikálisabb lett, fokozatosan leváltak róla azok a mérsékeltebb liberálisok, akik nem értettek egyet a fennálló viszonyok teljes elítélésével. Amikor aztán a világháborút követő forradalmi korszak és az ellenforradalom hullámai elsodorták Jászi nemzedékét, némi szünet után, a 30-as években, színre lépett a radikális reformereknek egy új nemzedéke, amelynek önmeghatározásába kimondva vagy kimondatlanul az a szándék is belekerült, hogy távol tartja magát a zsidó polgárságtól. (Gondoljunk csak arra, hogy mekkora bizalmatlanság övezte a Válasz szerkesztőségét átvevő Sárközi Györgyöt a folyóiratba dolgozó népi írók körében.)21 A “népi-urbánus” szembenállás máig használatos címkéje voltaképpen ezt a tényállást volt hivatva eufemizálni, hiszen “urbánusok” a falukutató nemzedékben is bőven akadtak, a másik oldalt megtestesítő Szép Szó-val pedig nem az volt a baj, hogy nem akart tudni a falu népéről, hanem hogy József Attila mellett zsidók és szociáldemokraták is jegyezték. - Ugyanennek a törésvonalnak egy késői folytatásaként fogható fel a Kádár-rendszer vége felé jelentkező ellenzéki mozgás belső megosztottsága. A halódó kommunizmus ellenében kibontakozó szellemi ellenállásnak nem sikerült egy táborba összehoznia a liberális demokratákat (így nevezem az SzDSz előzményeit) a “parasztpártból” kinövő MDF-fel, holott nem vont közéjük árkot sem a demokrácia sem a reformszocializmus eszméje. Az a faktor választotta őket szét, amelyről ez a dolgozat szól. Nem vagyok biztos abban, kedves Ignác, hogy világossá vált-e, miért tartom olyan központi fontosságúnak a modern magyar történelem szempontjából ezt a faktort. Még egyszer elmondom tehát: azért, mert a 20. század eleje óta ennek mérgező hatása következtében lett hazánkban a bal-jobb tagolódás osztályok vagy társadalomszervező koncepciók ütközése helyett nemzeti fajvédelemmel kapcso-21 A témát nagy alapossággal dolgozta föl Széchenyi Ágnes. (Lásd “Sznobok és parasztokVálasz 1934-1938, és Lélegzetvétel. Válasz 1946-1949 c. munkáit. Mindkettő az Argumentum kiadónál jelent meg, az első 1997-ben, a második 2009-ben.) 926