Kornis Mihály: Egy csecsemő emlékiratai (Pozsony, 2007)
Te meg én
állítása szerint csupán csak annyit szeretett volna elérni, hogy rúgjanak ki a Pártból, amit azonban érthetetlen módon nem tettek meg 1947-ben, holott akkor, az ő levele nyomán, épp a Nemzeti Színház párttitkársága írásos minősítésére hivatkozva — „tipikusan burzsoá szépség, népi demokráciánk nem tart rá igányt” - Pajor igazgató megfosztott Nemzeti Színház-i tagságodtól, így 1950-ben, amikor már csak a Szerves Vegyipari Kutató Intézet egyik titkárnője voltál, a háború idején még hősként viselkedő barátnőd kénytelen volt új munkahelyeden is feljelenteni, aminek az lett a vége, hogy elveszítetted ezt az állásodat is. Meg végre a párttagságod, majd’ elfelejtettem, pontosabban a „párttag-jelölt ”-i visszaminősítésed. Erről helyben összehívott rendkívüli pártértekezlet és fegyelmi tárgyalás intézkedett. Más kérdés, hogy ha jól emlékszem, már alig tizenegy év múlva, 1961 szilveszterének mámoros éjjelén a görcsös zokogástól levegő után kapkodva hívott fel Szilágyi Blanka, mozgalmi becenevén Blacsek, a — ha jól tudom — József Attiláról elnevezett Állami Idegszanatórium klubterméből, te vetted fel, pontosan éjfélkor csördült meg a telefonunk, Apa már a pezsgőt bontotta, bocsássál meg nekem, az isten szerelmére, könyörgök, bocsáss meg, ki vagy, kérdezted, én persze hogy megbocsátok, akárki vagy, BUÉK, de előbb bocsáss meg, mindenki bocsásson meg, Blanka, te vagy az ? szentséges anyám! de a Szinetár Ernő címzetes professzor úr azt mondta, hogy csak akkor gyógyulhatok meg, ha valóban elnézést kérek tőled, amiért a rohadék Sztálin elvtársunk miatt tönkretettem az életeteket, bömbölte a telefonba Fodorné Szilágyi Blanka, aki ‘44 végén megmentett, mikor édesanyáddal visszamenekültetek Budapestre Dormándról, 51