Kornis Mihály: Egy kisfiúban élek. Válogatott írások (Budapest, 2015)

Van vagy Nincs

megvagytok, mind lógni fogtok, ti is, küldöknéző értelmiségiek, körúti írók, költők, a csűrbe, tanulatlan bárók, botoztató nemzetes urak, oláhok, szőröstalpúak, mozdonyszőke cigányok, bérből és fizetésből élők zsírján meggazdagva élősködő kozmopoliták, nagykapitalisták, biboldók, svábok, pénzéhes bankárok, dobutcai habitüék, volksbundisták, nyilaskeresztesek, a mazsihisz maffia, a bármire hajlandó közalkalmazottak, de várjatok csak, lesz még egyszer ünnep a világon. Úgy nézünk át egymáson, mintha nem néznénk át egymáson, Budapest, a bűnös város. Nincs vele mit tenni. Ha nincs, hát szarrá tenni. Zsidók építették, Izraelbe tessék. Félek. Vagy úgy teszek, de már el is felejtettem, hogy úgy teszek. Felmerül a kérdés ugyanis: miért és mitől félne egy halott, ha már nem él? S miért nem mindegy neki, hogy halott-e a város, amiben ő sem él? Épp kihűltem annyira, hogy válaszolni tudjak. Olybá tűnik, végigtévedtem az életemet. Mityu nincs. Misu sincs, ez mondható? Ugyan. Hagyd abba. Van. S hogy létezik-e, vagy épp csak van-e... fejezd már be. Végig itthon voltam. Az otthontalanságban otthonosan berendez­kedtem, benne voltam, benne vagyok, benne maradok még a Kozma utcában is. Elvoltam ebben az öncsalásban, amit a szülővárosommá tettem, Bécsnél is szebb, művelt, „haladó” fővárossá, a Móricka, ahogy azt elképzeli. Hisz én ide nem kellettem. Ady, Babits, József Attila, Radnóti, Ottlik se kellett nekik. Pesti háztetők. Velük, emlékükkel együtt tűnök el. Tűnünk el. Már emlékek se vagyunk. no

Next