Kornis Mihály: Feliratok a fehér égen. Válogatott írások, előadások, blogok (Pozsony, 2008)
Beszéd a beszédről
értő alattvalóit?! Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat.* És színház ugyanígy nincs és ugyanazért: nincs hozzá közösség. Közösség nélkül a színház nem létezik. Egymást vizslatva viselkedünk a sötétben. Semmi sem történik. Azt látni ma, hogy átlagos hétfővé és keddé avanzsál a botrány, hétköznapivá csalja magát a bűn. Ilyen helyzetben árulás a részfoglalkozás, a magánremekmű. Mit kéne még mutatni, hogy az elhagyottat ismerjük fel az emberben, a szürkületi sorbanállót a gemüse egyenkondérja előtt? Akihez nem szól könyvkiadás, akit nem szabadíthat irodalmi est. Helyzetem kétségbeejtő: én jelen akarok lenni a valóban. Nem a kulisszák udvarában, a megrendezett realitásban, kultúrszakértők sznobizmusában, de viszonyban, személyességben, dialogikus létben. Szólásban és szólíthatóságban, négyszemközt veled, aki vagy. Aki felém fordul és kérdez: ahhoz beszélek. Az érdemel szót, akinek gondja van. Aki ma gondtalan, az őrült. A tömegkultúra terméke, ahogyan az ételbárláncoké is, iparszerűen gyártott halál. A magaskultúra viszont el nem siratott áldozatok tömege alatt gyűjt magának gonosz ésszel kincset. Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.** A művészet nem klubszoba. A szabadság nem osztható. * József Attila: Nem én kiáltok ** Lukács evangéliuma, 11, 13- 16-