Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam (Pozsony, 2011)
6 Rendszeresen megkergettek
csak tetszik. Fenékig ért a sötétvörös haja. Harminckilenc darab tizenegy éves problémás férfinak akart segíteni. Hát, ez sikerült... A problémás kisfiúk beszédesek lettek. Ebben az osztályban mindenki túl akart dobni a másikon összetartásban, önállóságban, felnőtté válásban. Ki hallott már olyat, hogy egy osztály alig várja az osztályfőnöki órát? Kedvenc tantárgyunk volt. Mert együtt lehettünk az osztályfönöknővel. Na, hallod! A másik csoda a magyartanárnő volt. Nekem még a Bodóné közösségteremtő képességénél is hatalmasabb csoda. Fazekasné volt életem legjobb magyartanára. Nem azzal nyűgözött le, amit mondott, hanem azzal, ahogy minden szava mögött ott állt ő is, teljes személyében. Elgondolkodtató volt, mennyire hajlandó gondolkodni, komolyan, és előttünk: gyermekek előtt. Szenvedélyesen tanított. Felült az első padra. Egyébként az osztályfőnöknőnk is. A köpenyükön átsütött a nap. Ezt is nagyon bírtuk. Egyszer nyolcadikban, egy gyönyörű, május végi délben, ragyogó napfényben - mikor már tudtuk, ez az osztály elmúlik, a gyermekkornak vége, búcsúzkodás volt a tanárnőkkel minden pillanatunk... -, Afrika állat- és növényvilága volt a téma. Érted? Még most is ott ülök. Miért ilyen jó élni ? Három évig voltam felhőtlenül boldog az Irányi utcában. Akkoriban másztam meg a Gellérthegyet, szemből, a kopasz oldalról. Hetedikben jeles volt a tanulmányi átlagom, nyolcadikban az évzárón az iskolai tanulmányi verseny díjkiosztásakor valósággal szégyelltem magam: öt kategóriában kaptam az eredményeimért kitüntetést. A szüleim sírdogálva álltak a fal mellett a meghívott szülők között. Az a csoda történt meg, amiben ők hittek. Megnyertem az irodalmi műre kiírt pályázatot, verssel és elbeszéléssel, a szakpályázatot a József Attila-tanulmányommal, az iskolai szavalóversenyt, a Ki tud többet a magyar történelemről? „kvízben” is helyezést értem el. Barátom, Bessenyei nyerte. Ma történész és rektor. Nem is akartam elhinni, hogy én is jeles lettem. Elvileg nem lehettem volna. Egy csomó tanár - számtan, torna, szolfézs - jóindulata kellett ehhez. Biztatás volt. Abban különbözött az Irányi utca az előzőtől, hogy az ó-belváros többségében szegény, de tisz78