Kornis Mihály: Kádár János utolsó beszéde. Szabad előadás (Budapest, 2006)
Kádár János utolsó beszéde
Iáéval, majd - nagyjából a költő halála után - arra merőlegesen ellentétes irányt vesz. Kádárhoz jók voltak falun a nevelőszülei, szerették, és sok hasznos, életre szóló szokást sajátíthatott el tőlük. Fiatalkorában amennyire képes volt, önerőből végigolvasta a marxizmus és leninizmus klasszikusait. A sors kegyelme, hogy József Attilának - az én felfogásom szerint a huszadik század legjelentősebb magyar költőjének - Magyarország háború utáni történetét és benne Kádár János tündöklését nem kellett végignéznie és megtapasztalnia. De József Attila és Kádár János sorsának volt egy közös pillanata. Kádár 1935-36-ban kifutófiúként helyezkedik el abban az esemyőüzemben, ahol érdekes véletlen folytán Szántó Judit, József Attila élettársa is dolgozik. Gyurkó László kitűnően megírt Kádár-apológiájában* meséli el azt a szerintem hátborzongató történetet, hogyan ismerkedett össze Kádár és József Attila. Szántó Judit egy nap aggódva hazaküldi Korong utcai minigarzonjába a fiatalembert, nézzen rá a férjére, mert a múltkorjában is öngyilkosságot kísérelt meg, és ma reggel is rossz idegállapotban volt, mikor magára hagyta. Tudja talán, ki ő, a proletárköltő... „Óóó... ismerem, hát hogyne ismerném, kérem - dadogja Csermanek Jani -, jártam hozzá hétvégi pártszemináriumi foglalkozásokra, a hegyekbe is. Hallottam felolvasni is őt, nem is egyszer. Csodálom őt. Boldogan, megyek!” S állítólag a torkában dobogott a szíve, amikor bekopogtatott az ajtaján. De József Attila sokadszori kopogtatásra sem nyit ajtót. Kádár csak áll. Rosszat sejt. De mi van, ha a költő csupán alkot Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi hátérrel. Budapest, 1982, Magvető. 29