Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás. A történet árnyéka (Pozsony, 2007)

Délutáni alvás

után szerezte Apuka ezt a Ferenc téri lakást, tudnunk kell elfogadni másokat, mondogatta Anyukának, tudnunk, válaszolta mindig Anyuka. Apuka orvos volt, Angyalföldön volt a körzete, Kormányné éppen csak megszerezte a diplomát, mire megjött az első gyerek, a Robi akkor már mérnökként dolgozott, Apuka segített neki állást találni. Robi azt mondta, egy férfinak szüksé­ge van arra, hogy a külvilág folytonosan megerősítse őt, legyen mire támaszkodni, s legyen egy tükör is, tehát azzal tiszteli meg a feleségét, ha őszinte hozzá, például elmeséli minduntalan, hogy mire kell számára a szerelem, arra, hogy a világ, ami körülötte van, újra és újra töltse fel őt, s azt senki nem hiheti komolyan, hogy csupán egyetlen egy energiaforrás létezik, bűnt követ el az, aki elfordul a lehetőségek elől, azt pedig csak egy igazán szerető asszony tudhatja, mi az elfogadás, nem csak férj és apa, de gyerek is akar lenni, és tudja, hogy a felesége megérti őt. így történt, hogy míg ő mérnök lett, építész, addig Kormányné otthon maradt a gyerekekkel. Évekkel később, egy jászberényi kirándulás során megnézték a pusztát, ahol a Robi nagyszü­leinek a tanyája állt, ennek a közelében éltek Apuka szülei másfél évig a kitelepítés alatt.- Nem azon kell szomorkodni, hogy az élet igazságtalan, sokkal jobb, ha azt tekintjük igaz­ságnak, amit életnek nevezünk, azt, amin változtatni úgysem tudunk - mondta Apuka.- Akkor hát mi vagyunk az igazság, mert magunkon se változtathatunk - válaszolta rá Anyuka. Robi a gyerekekkel is keveset beszélt, minden hétvégén ellenőrizte az iskolai jegyeiket, és este nem engedte el őket sehová, a kisebbik is óvodába járt már, amikor Kormányné dolgozni kezdett, előbb abba az óvodába állt be, ahová a gyereket hordta, aztán átment velük az iskolába is, mellettük legyen, ha kell. Huszonöt évig tanított ugyanazon a helyen, például azt, 202

Next