Kosztolányi Dezső - Szegedy-Maszák Mihály et al. (szerk.): Esti Kornél - Kosztolányi Dezső Összes Művei (Pozsony, 2011)
Jegyzetek
Kosztolányi haláláig (1929-1936) ötletté pattanjon, szeszély arra ösztökéli, hogy játékká tegye az egész világot. Szellemének ösztönös természete pillanatokra bontaná az időt, - véletlenné tenné az alkotást. De páratlanul erős művész-tudata egyidejűleg ráveti a féket, nemcsak a forma fékét, ahogy emlegetni szokás, hanem egy belső akarat, a művészi lelkiismeret s a munkás szorgalom fékét is. A Bucentaurus ágaskodik, prüszköl, idegesen remegnek a lábai, minden pillanatban kitörne, ha a kantárt nem tartaná kemény, erős kéz és oldalát nem erős combok szorítanák. A harc paripa és lovas közt csak fegyverszüneteket ismer, a lovasnak folyton résen kell lenni, mert győzelme sohasem végleges. De éppen ez a dologban izgalmas, érdekes és szép. A költőnek magának is szemmel látható nagy gyönyörűség, hogy így nyeregbe tudja törni azokat a belső erőket, melyek a fegyelmezetlenség felé hajtják. A saját erejében gyönyörködik. Legyűrni valamit, ami rátör az emberre, izgalmas öröm, legyűrni önmagát végső felszabadulás. Kosztolányi azzal éri el a művész hiánytalan szabadságát, ahogy legyőzi önmagának azt a részét, amely akadályozná alkotása teljességében s amelyet mégse nélkülözhet, mert belőle erednek a mű legtitkosabb, tehát legfontosabb elemei, azok az imponderabiliák, melyek hőmérsékletét, színét, hamvasságát adják s melyek nélkül túl könnyűnek és esetlegesnek tűnne fel. Még verseiben sem tett minderről olyan nyílt tanúvallomást, mint új könyvében, az Esti Kornélban. Elárulja ebben a könyvben a nagy titkát: lényének azokat az anarchikus erőit, amelyeknek lebírásából a művészete lett, s elárulja azt is, ahogy ezeket megfegyelmezte. Egy alakban személyesíti meg őket, Esti Kornélban, akit önmagából vetít ki és ezzel el is választ magától, anélkül, hogy a közösséget megtagadná vele. Esti Kornél az, aki a gyermeknek gonosz gondolatokat sugall és néha Így sikerül kiküszöbölni Kosztolányinak a mámort, a pátoszt és minden alaktalan felesleget. Az ő világa a tiszta közép birodalma, a plasztikus módon megfékezett teljességé.” Turóczi-Trostler, Josef, Der Erzähler Desider Kosztolányi, Pester Lloyd Abendblatt, 1933.108. sz. (május 13.) 6. p. 657