Kötter Tamás: IKEA vasárnap (Budapest, 2017)
IKEA, vasárnap
Az egyik nyaralásunk alatt összeismerkedtünk egy családdal, akiknek néhány házzal arrébb volt telke. A telepre és annak fénykorára oly jellemző Tátra faházat nem használták; úgy láttam, hogy Ervin, a telek tulajdonosa már évekkel korábban, minden szívfájdalom nélkül átadta az enyészetnek. Festetlenül, kifakulva leszakadt zsalugáterekkel az elemeknek kiszolgáltatva várta, hogy bevégződjék a sorsa. Ervin a családjával az egész nyarat egy modern, minden igényt kielégítő, acélszürke lakóbuszban töltötte. Számítógépes játékprogramokat készített, olyasmiket, mint amivel Barna kisebbik fia is játszott, sok fantasy könyvet olvasott, tanítónő feleségével, Szonjával együtt szentül hittek a biogazdálkodásban, és természetesen a zöldekre szavaztak. Néha áthívtak sütögetni; szerencsére csak a nő volt vegetáriánus. Ervin már az első este megosztotta velünk a terveiket. Idővel szeretnék a környék összes házát felvásárolni, aztán lerombolni. Az így üressé váló területen biofarmot akartak létesíteni. „Egy, két millió forintért árulják őket”, mutatott körbe Ervin, „de valójában szart sem érnek, egy rakás szemét az egész.” Hát ebben biztosan egyetértünk, gondoltam magamban, miközben rápillantottam az apósom házának palatetejére. Ervin lassan beszélt, a levegőben fűszeres illat áradt, azt hiszem, füves cigit szívott. A felesége fáradtan mosolygott, a három örökké koszos gyerekük és Léda az elhagyott házban bújócskáztak. Mariann a csillagokat bámulta, és ki tudja, hogy mire gondolt. Tökéletes csend uralkodott a tájon, amihez időnként vadászó állatok motozása, az áldozatok apró sikolyai, denevérszárnyak jellegzetes mély pufogása és mindez alá ezernyi tücsök ciripelése szolgáltatta az aláfestő zenét. Valahonnan hirtelen a techno tompa, idegőrlő basszusa tört ránk. „A kurva anyátok”, tört elő Ervinből a káromkodás. Láttam, hogy mint a támadó kutyának, résnyire szűkül a szeme, 200