Kukorelly Endre: Egy belga revolver avagy „mit is éltünk itt meg voltaképpen?” (Budapest, 2020)
IV. Félúton Alaszka felé
Indulna közös listán a jobbikos Novák Előddel 2014-ben? Semmilyen listán nem akarok szerepelni, 2014 után biztos nem maradok. Meg tud fájdulni annyira a dereka, hogy még előbb odébbálljon? Simán. Min múlik? Ha érzem, hogy ez már sok, rögtön lelépek. Ha őszinte akarok lenni, és miért ne akarnék, élvezem, hogy egyetlen vagyok, aki nem itt akar érvényesülni. Azért nem mondtam le a start, mert annyira elcsodálkoztam, hogy úgy maradtam. Nyilván még most is csodálkozom. Előzőleg megígérte egy interjúban: ha netán bejut, azonnal visszaadja a mandátumát, így volt. Miről mondana le a legkönnyebben, a 2006-os Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjéről, az 1993-as József Attila-díjról vagy a parlamenti képviselőségről? Ha azt hiszi, hogy a képviselőséget mondom, téved. Igaz, ha két évvel korábban azt mondja nekem valaki, hogy meghívnak a futballválogatottba, vagy képviselő leszek, akkor az lett volna az első gondolatom, hogy hol láthattak engem ezek cselezni. Mikszáth is képviselő volt, ő ambicionálta is, én nem. Megható volt először a Házba lépni, most is fölemelő, ha eszembe jut az a pillanat. Hübrisz, nem? Nyilván nagyarcú csávó vagyok.