Kukorelly Endre: Egy belga revolver avagy „mit is éltünk itt meg voltaképpen?” (Budapest, 2020)
V. Bolsik, ne emeljétek a sajtos pogi árát, mert baj lesz
fulladok, néha teszek is valamit. Nem szívjóságból, hanem hogy jól érezzem magam. Ahogy József Attila mondta, „Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz”. Minden előzetes huhogással szemben van szolidaritás, ezrével reagáltak, nem igaz az előítélet, miszerint közömbösek lennénk. Mi vágta gyomron annyira, hogy tíz év után ismét belefogott? Feljöttem a metróból, és megütött az a kép, amit huszonöt éve látok, hogy fekszenek az utcán, és senki nem tesz semmit. Beleértve engem. Az nem megoldás, hogy eltakarítjuk őket szem elől. A kormányzat, hasonlóan a korábbiakhoz, elengedi azokat, akik gyöngék az érdekérvényesítésben. Mit akar ön? Néhány hajléktalant megmenteni a fagyhaláltól, vagy politikusi arcpirítás révén ezreken segíteni? Ha néhányukat kivonunk a hajléktalanellátásból, azt ezzel szinte kimutathatatlan mértékben tehermentesítve, hatásos jelzés lehet. Groteszk, nem, hogy amíg az Országgyűlésben ült, nem ért el szinte semmit, most meg így kintről tán alákap a szél egy kezdeményezésének? Kint vagy, bent vagy, részletkérdés. A politizáláshoz nem kell képviselőnek lenni. Onnan nem is igazán látni a pályát. Ha benne vagy, minél fontosabb vagy, annál inkább elborítanak az ügyek, távol sodródsz a közösségtől. Mennyi gyűlt össze a számlájukon? Egy hét alatt egymillió. Egy ekkora kútban semmi. Egymillióból öt lakás elindítható három hónapra! Ami ötször négy ember. Az húsz. Az nem semmi. És nem mellesleg azt üzeni, 320