Kukorelly Endre: Egy belga revolver avagy „mit is éltünk itt meg voltaképpen?” (Budapest, 2020)
I. Napos terület
Hogy másnak mennyire szükséges, nincs kedvem megítélni. Hogy mit gondolnak rólam, az ő ügyük, nem mondom, hogy nem érdekel, de befolyásolni nem tudom, és nem akarok rettegni a véleményüktől. Úgy lépek, ahogy jónak tartom. A legfontosabb, hogy dolgozzak, ezt pedig csak nyugalomban lehet. De vajon kívül lehet-e maradni? Nem maradok ki. Állampolgár vagyok, és például író, termékeny állapot. Állampolgárként az érdekeim szerint cselekszem, szakmai életemben ez zárójelbe kerül, nem keverem, őrzöm a szabadságomat. A politikus épp a szabadságáról mond le, szolgálatot vállalva. Utasított-e el valaha kitüntetést, díjat, ösztöndíjat? A nyolcvanas évek közepén nem vettem át a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. Szakmai zsűri ítélte oda, a processzusba a kulturális vezetés, Tóth Dezső miniszterhelyettes beleavatkozott, és a József Attila Kör vezetőségi tagjaként tiltakozásul az ösztöndíjat visszautasítottam. Ennek akkor volt tétje. A rendszerváltozás óta nem nyúltak bele. Ha az írásaimért díjaznak, azt állítják, hogy azért, én elhiszem. Ha esetleg nem így van is, a jóhiszeműséget, úgy döntöttem, fenntartom magamnak. Vissza az irodalomhoz. A költészet csöndjeiről Gróh Gáspár, Magyarország, 1994. október 21. A közelmúltban referátumot tartottál a tokaji írótáborban a magyar költészet elmúlt tizenöt évéről. Ennek kapcsán kérdezem: mi is a helyzet, van-e még helyzete költészetünknek? A költészet közelmúltja nem aktuális kérdés, irodalmi tanácskozásokon viszont ilyen nem aktuális dolgokról kell beszélni. Tokaj-