Kukorelly Endre: Reggel az egyik istennő. Három 100 darab (Pozsony, 2011)
„A nők naplót írnak, és nem a férfiakat fenyegetik. Az intelligensebb és érzékenyebb lányok legalább. Minden nő intelligens vagy érzékeny, vagy jó a lába, ha engedi. Hagyja, nem tesz semmit ellene. Felhúzza térdig a nadrágját, pompás fehér lábak, ül a fűben, irkái a füzetébe, aztán abbahagyja, mert napozik. A nők naplót írnak. Ha fordulat jön, eltüzelik az egészet. Olykor elégetik a naplójukat, fordulat áll be az életükben, vagy olvastak valamit, beleolvastak egy író naplójába. Véletlenül, vagy csak úgy. író, így nevezik a férfiakat. Ha pedig elégették, amit írtak, mérgesen néznek maguk elé a tűzbe, tekergő papírlapokra, a hamura, a kályha ajtajára, ilyenkor látszik rajtuk valamiféle fenyegetés is, ahogy néznek, ahogy a fájdalmuk gyarapodik, és nincs vége a gyarapodásnak.” Kukorelly Endre TündérVölgy és Ezer és 3 című regénye költészetével egyenrangú. Kisprózái írásainak gyűjteménye is a szerző kivételes írói erényeiről, nyelvi pontosságáról, fanyar öniróniájáról és visszafogott érzelmeiről tanúskodik: mert minden a szíven alapszik, és a szív egy jó nagy kövér bálnán alapszik.