Kulcsár-Szabó Zoltán: Metapoétika. Önprezentáció és nyelvszemlélet a modern költészetben (Pozsony, 2007)
3. "Én" és hang a líra peremvidékén
implicit kliséje révén maga a szemlélődő is részese lesz a képnek („s én állok minden fülke-fényben,”): a két nézőpont a szövegben, az olvasásban másolódik egymásra. A „lírai én” - szemben az empirikus énről feltételezettekkel - annak a képnek is része vagy legalábbis része lehet, amelyet Szuromi fényképe nem rögzíthetett, hiszen az empirikus én távolléte miatt nem tükröződik sehol, a lírai én teste pedig aligha látható. Sokkal inkább nevezhető olvashatónak vagy reprezentáltnak s különösen érdekes lehet ez az összefüggés József Attilánál, aki Vágó Márta szerint275 nagy jelentőséget tulajdonított a fényképezkedésnek, s akinek arcképe - a visszaemlékezések tanúsága alapján276 - minden irodalomtörténeti fejtegetést megelőzően tette lehetővé pl. a Petőfivel való poétái rokonság megállapítását. Innen nézve is igen jelentéses József Attila (elsősorban kései) költészetének az a sajátossága, hogy - szöges ellentétben a tárgyi világ antropomorfizálásának technikáival277 - a lírai én reprezentált teste (ami felfogható egyfajta szavakból vagy jelentésből készült ruhának) leggyakrabban - eltekintve a narratív jellegű, múlt idejű vershelyzetektől - mozdulatlanul, képpé vagy inkább fényképpé dermedve „jelenik meg”. A költő olvasható alakja tehát nemcsak a - versszövegek mint képaláírások által értelemmel felruházott - fotókon, hanem magukban a versekben is rögzül, nyilván azzal a - nem elhanyagolható - különbséggel, hogy ellentétben a fényképpel, amely maga Barthes szerint láthatatlan278, a versszöveg mint médium világosabban jelzi saját közbejöttét. József Attila verseiben az én testét feltűnő gyakorisággal, sőt talán leggyakrabban - első pillantásra meglepő módon - a haj (pl. Az Édesanyjának, Mióta elmentél, Mondd, mit érlel..., Bánat), illetve egyéb testszőrzetek reprezentálják (pl. 275 „Ő tudatosan jelentőséget tulajdonított külsejének is, mint egy színész, mérlegelte az arckifejezést is, amit az utókorra hagy majd.” (Vágó M.: József Attila. Bp., 1978 , 256.) 276 L. pl. Szántó I.: Napló és visszaemlékezés. Bp., 1986, 146. A Petőfi-hasonlóság kultikus funkcióját elemzi Tverdota 1998, 77-78. 277 Vö. Török G.: A líra: logika. Bp., 1968,123.; Tamás: A tárgyi világ megjelenítése József Attila költészetében = B. Csáky E. (szerk.): „A mindenséggel mérd magad!” Bp., 1983 278 Barthes, 11. 139