Lipovecz Iván (szerk.): Tízek társasága (Pozsony, 2019)
6. fejezet Pista
siófoki víkendházat, és megépítette a magáét Dunavarsányban. De nem ő lett volna, ha szó nélkül elfogadja a telep - nyugodtan mondhatjuk - kommunisztikus szabályait, ha azok neki nem felelnek meg. A közös nagy fürdőhelyiség elég messze volt a házától, ezért fogta magát, és kutat fúratott, hogy a fiait annak vízében mosdathassa. A dologból eleinte nagy ribillió lett, de azután megnyugodtak a kedélyek, és Pista példájának egyre több követője akadt. Ő mindig is szerette, ha sokan vannak körülötte, ha az emberek jól érzik magukat a társaságában. Ezért még olyat is csinált a telepen, hogy egyszerre 100 személyre főzött ebédet, hol lecsót, hol paprikás krumplit. Ilyenkor 15-20 asszony dolgozott a keze alá. Két évtizeden át a telep volt a fő pihenőhelye (miután jóban lettünk, minket is többször meghívott oda). Annak ellenére, hogy időközben a teleplakók java része kicserélődött, a szombati közös bulizások hagyománya megmaradt. A Politikai Főiskolán barátkozott össze Demján Sándorral, aki a következő 20 évben életének - túlzás nélkül - meghatározó szereplője lett. Ismeretségük korábbi eredetű volt: Donján is a József Attila Gimnáziumba járt, egy évvel Pista fölött, de akkor még kevéssé vettek 103